2019. január 31., csütörtök

Walther Hunter Set késkészlet - Jelenlegi ára: 24 490 Ft


A Walther vadászkés szett ideális választás vadászatra, mely minden vadász társa a terepen. A szett kétféle kést, egy csontfűrészt és egy masszív, szegecseléssel erősített kordúra tokot tartalmaz, amit derékszíjra fűzve viselhetünk. Mindkét kést kemény gumi markolattal látták el, melyek nedves, izzadt tenyérrel is biztosan markolhatók. A kések markolatának végébe furatot helyeztek, melyekbe igény szerint zsinór fűzhető, a véletlen elvesztés megakadályozása érdekében.
A nagyobb méretű kés az elejtett állat bundájának lenyúzására használható. Speciálisan erre a célra kialakított pengéjén egy éles horog is található, mellyel az inak, ínszalagok egy mozdulattal átvághatók. A kés markolata tartalmaz egy a mutatóujj számára kialakított barázdát, mely a stabil fogást szolgálja. Szintén ebből a szempontból alakították ki a pengeháton lévő recézett, kissé ívelt felületet, melybe a hüvelykujj tökéletesen belesimul. A késsel így pontosan és biztonságosan dolgozhatunk.
A nyúzó kés masszív pengéje 440-es rozsdamentes acélból készült. A kisebb méretű kés anyaga megegyezik a nyúzó késével. Kis méreténél fogva ezt a kést jól használhatjuk a szűkebb, nehezebben hozzáférhető helyeken és a különféle testrészek leválasztásánál. Speciálisan erre a célra kialakított formája tökéletesen beleillik a vadász tenyerébe, aki így a legmostohább időjárási körülmények között is gyorsan és biztonságosan dolgozhat. A csontfűrész segítségével az állat darabolása könnyedén elvégezhető. A perforált markolaton mutatóujjunkat átdugva stabilan markolható a kisméretű eszköz. A Walther Hunter szettben minden benne van, amire egy profi vadásznak szüksége lehet. Vigyázat, nehogy otthon felejtse!
A Walther Hunter Set kések tulajdonságai:
Pengég anyaga: 440-es rozsdamentes acél
Markolat anyaga: TPR (thermoplastic rubber), speciális, ellenálló műanyag
Nagy méretű kés
Teljes hossz: 233 mm
Súly: 152 g
Nyúzó kés
Teljes hossz: 190 mm
Súly: 53 g
Fűrész
Teljes hossz: 146 mm
Súly: 83 g


Jelenlegi ára: 24 490 Ft
Az aukció vége: 2019-02-22 01:25 .

YASHICA AUTOFOCUS MACRO 35-70 MM OBJEKTÍV 1:3,3 mm - Jelenlegi ára: 5 999 Ft

AZ AUKCIÓ TÁRGYA 1 DB 
YASHICA  OBJEKTÍV MACRO  AUTOFOCUS
, IGAZÁN KITŰNŐ GYÖNYÖRŰ SZÉP ÁLLAPOTBAN
SZINTE KARC ÉS SÉRÜLÉS MENTESEN HAGYATÉKBÓL
, HASZNÁLT DE KORÁHOZ KÉPEST JÓ ÁLLAPOTBAN
A KÉPEKEN LÁTHATÓ ÁLLAGBAN 
SAJNA NEM ÉRTEK HOZZÁ SOKAT SEGÍTENI NEM TUDOK !!
EZT MOST NE HAGYD KI VISSZA NEM TÉRŐ ALKALOM  !!


Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 20:33 .

Precíziós műszerész elektronikai kombinált fogó gumírozott nyéllel 125 mm - Jelenlegi ára: 695 Ft


Termék leírás:
Precíziós fogó a legfinomabb szerelési munkákhoz pl. az elektronika és a finommechanika területein.
kiváló minőségű ötvözött acélból
csúszásgátló bevonat a markolatokon
dupla rúgós mechanizmus
kombinált fogó
125mm hosszú
Hirdetett termékeinket általában 1 napon belül szállítjuk, minden termék raktári készleten van!
Cégünk jelenleg alanyi adómentes, így nem számít fel általános forgalmi adót!
A termék Debrecenben díjmentesen átvehető. Ingyenes kiszállítás Debrecenben 10000Ft vásárlás felett!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 8: 00-16: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!

Jelenlegi ára: 695 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 15:44 .

25x25x25cm-es pók terrárium, 4mm - Jelenlegi ára: 4 382 Ft

25x25x25cm méretű terrárium felfelé húzható ajtóval, szellőzéssel, 4mm-es üvegből, aluminium szellőzéssel (rozsdamentes), gyártótól.
Szállításban tudok segíteni! Posta, futár kizárt.
Ha a méret nem megfelelő, nézd meg a többi terméket is, vagy kérj árajánlatot!
Egyedi rendeléseket is elkészítünk.
Igény esetén felszereléseket is biztosítunk kedvező áron!
Ha van valamid, ami érdekelhet, csere is szóba jöhet!
FONTOS!!! A korábbi negatív tapasztalatok miatt leütés után a    megbeszélt termék vételárának 20%-át 3 munkanapon belül előre  kérném bankszámlára befizetni/átutalni foglalóként, tehát csak    abban az esetben licitálj, ha valóban szándékodban is áll azt       megvásárolni! (a többit személyes átvételkor, kp. -ben rendezzük! ) Ellenkező esetben automatikusan negatívot fogok adni, utólag       semmilyen kifogást nem tudok elfogadni! Köszönöm a megértést, de sajnos nem minden vaterás korrekt fél...                              
Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésedre!

Jelenlegi ára: 4 382 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 06:37 .

Cherokee 5-6 év 116-os farmernadrág - Jelenlegi ára: 980 Ft

Jó állapotú Cherokee farmernadrág, passzés a dereka. A mért adatokat fent találod. Vagány fiú farmer.

Jelenlegi ára: 980 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 19:20 .

Vágógép, karos, A4, 10 lap, FELLOWES "Fusion" - Jelenlegi ára: 22 010 Ft

 - Kézi, karos vágógép
- Gyakori irodai használatra
- Vágási kapacitás: 10 lap (80 g)
- Vágható anyagok: papír, fólia, fotópapír, szövet
- Vágóasztal mérete: 320x155 mm
- Vágáshossz: 320 mm
- Minőségi rozsdamentes acélpenge
- ˝SafeCut? Guard˝ technológia: lehajtható, fixen rögzített védőfal a biztonságos használat érdekében
- Ergonomikus és felhasználóbarát kialakítás
- Tömör fém vágólap, beépített csúszásmentes talp
- Papírrögzítő, ami vágás közben stabilan tartja a papírt
- Papírvezető DIN és fényképméretekhez, valamint ferde vágáshoz
- Termék méretei: ( magasság x szélesség x mélység): 340 x 216 x 482 mm
- Termék súlya: 2, 02 kg
- 2 év garancia
A termék kiszállítási ideje 2-3 munkanap.
A termék cikkszáma: IFW54108

Jelenlegi ára: 22 010 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Pénzvizsgáló gép ELADÓ! - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Eladó a képen látható használt, de jól működő használt pénz, bankjegyvizsgáló.

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-05 09:41 .

CITROMOS KRÉM SZÍNŰ AKRIL KÉZIMUNKA FONAL, vékony, puha, KÖTNI, HORGOLNI, OLCSÓ KÉZMŰVES ALAPANYAG - Jelenlegi ára: 289

289ft /db
min. 50g (5 dkg)Citromos krém színű.  Mint a fotókon..
Akrilos összetételű 
puha, vékony fonal.
Nagyon jó minőségű, nem szöszös, kiadós.
289ft / 50grammos motring.  
(minimum 950 méter/gombolyag)
Ajánlott tűméret kb 1. 5-2. 5-ös,  
szálmennyiségtől függően.
Horgolni, kötni, több szálasan ajánlott.
Babás finom munkákhoz, ágytakarónak, vagy csipkés nyári álom rucikhoz alkalmas.
Kartonra tekerve küldöm.  (Ebbe merevítésnek tehető papírtörlő, vagy hosszában ragasztott (2db) wc papír guriga. Ezután akár ráteheted egy papírtörlő tartóra, és így könnyebben feldolgozható, gombolyítható. )
Az egységár 1 db-ra, motring gombócra vonatkozik.
Van nálam ilyesmi fonal más színben is.
-----
X összeg felett ingyenes szállítás, a költséget én állom!
Pontos összeghatár a terméklapon.  
A vételárat 3 munkanapon belül kérem rendezni.  
ÉRDEMES SZÉTNÉZNI, KELLEMES BÖNGÉSZÉST !
Ha tetszett a termékem, ajánld barátaidnak a facebookon.
KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁSOD!

Jelenlegi ára: 289 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 17:27 .

Egy pár 12"-os /31cm / SONY subwoofer /mélysugárzó /450W / - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Eladó egy pár  SONY XS-L-121 típusú   12", 31cm /450W/  4 Ohmos  mélysugárzó keveset használlt, kipróbált, újszerű állapotban. Átviteli tulajdonságai jobbak a hagyományos mélysugárzoknál  (18-4000Hz )  , tölcséres magassugárzóval kiegészítve DISCO- vagy zenekari célokra is kiváló. 25000 Ft / db .
Postázás megoldható a vevő terhére.


Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 21:36 .

Hakan Günday: Kevés - Jelenlegi ára: 1 650 Ft


Állapot:  A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
A kiadás éve: 2014
Kötéstípus:  Kemény kötés, védőborító
Oldalszám:  408
Vásárlás előtt mindenképpen olvassák el a "Szállítási és garanciális feltételek" fül alatt található információkat!


Jelenlegi ára: 1 650 Ft
Az aukció vége: 2019-02-11 19:35 .

ÚJ NIKE AIR MAX 270 Cipő Női Férfi futócipő edzőcipő sportcipő PRÉMIUM MINŐSÉG 40 41 42 43 44 45 - Jelenlegi ára: 14 995

Nike Air Max 270
EGYÉNI VÁLLALKOZÓKÉNT HIRDETEK, MINDEN TRANZAKCIÓRÓL SZÁMLA KERÜL KIÁLLÍTÁSRA!
PÉNZE MINDIG BIZTONSÁGBAN VAN! TÖBB MINT 3000 POZITÍV ÉRTÉKELÉS! BENNEM MEGBÍZHAT!
 VALAMINT A VATERA BIZTONSÁGOS VÁSÁRLÁS PROGRAMJA IS 100. 000 FT-IG BIZTOSÍTJA!
TEKINTSE MEG AZ ISMERJ MEG OLDALAM A FELHASZNÁLÓNEVEM MELLETT LÁTHATÓ "I+" GOMBRA KATTINTVA!  VAGY IDE!
TEKINTSE MEG A TÖBBI TERMÉKEMET AZ ALÁBBI KÉPEK BÁRMELYIKÉRE KATTINTVA!
 
 
Ha nem találja a keresett terméket, küldjön róla képet vagy linket és utána nézünk!
A termékek a képgalériában látható látható színekben és designokban elérhetőek.
A méret kiválasztásához mérje le a talphosszát az alábbi módon, adjon hozzá 0. 5-1cm-t egyéni preferencia alapján és válassza ki az ehhez tartozó EU méretet a mérettáblázatból.
A termék ára szállítással együtt: 16 500 Ft-tól
A cipők alapesetben doboz nélkül érkeznek költségcsökkentés miatt. Ha szeretné eredeti dobozában rendelni, kérem jelezze leütésnél a megjegyzésbe vagy leütés után e-mailben.
Leütés előtt érdeklődjön. A szállítási költség 1505 Ft páronként!
Minden pár cipő után felszámítandó!
Van lehetőség Express szállításra, ennek az alap szállítási díjon felül + 3200 Ft a költsége és 1-2 hetes szállítási időt ajánl, ha ezt szeretné igénybe venni, akkor leütésnél az "Elsőbbségi ajánlott levél előre utalással" szállítási módot válassza.  
Csak rendelésre elérhető, nincs személyes átvétel vagy utánvét.
A rendelés csak az utalás/befizetés beérkezés után történik meg. Kérem a leütés után 5 munkanapon belül egyenlítsék ki a vételárat. Ha ez nem történik meg vagy nem jelzik a késedelmet, negatív értékelés mellett lezárjuk az tranzakciót. Kérjük, hogy minden kommunikáció e-mailben történjen a visszakereshetőség miatt.
Amennyiben hibás a termék vagy nem a kért méret érkezik díjmentesen cserét biztosítunk vagy kérésre visszafizetjük a teljes vételárat!
Rendelés menete:
 
Leütésnél a megjegyzésben jelezze a termék kódját, a kért méretet és hogy dobozzal vagy anélkül kéri
Küldjük a tájékoztató levelet minden részlettel (Ha nem kapja meg, kérem írjon az e-mail címünkre vagy itt vaterán jelezze üzenetben. )
Átutalja vagy befizeti az összeget
Megérkezik az összeg és már tudjuk is rendelni a terméket
Általában 1-5 munkanapon belül feladja a beszállító a csomagot
Feladáskor megadunk egy csomagkövető azonosítót amivel nyomon lehet követni a csomag állapotát.
 Általában 2-4 hét szokott lenni a szállítás
Szállítási feltételek a "Szállítási és garanciális feltételek" fül alatt olvashatóak.
Az átutalás beérkezése után megrendelésre kerül a termék, ezután már nem lehet visszavonni a licitet/rendelést.  
Azzal, hogy leüti a terméket és rendel elfogadja az Általános Szerzodési Feltételeket(ÁSZF)! Az ÁSZF-et itt tudja elolvasni:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha bármilyen kérdés van nyugodtan írjon, igyekszem hamar válaszolni.
Üdv és Jó Vaterázást!

Jelenlegi ára: 14 995 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 13:02 .

Kapszulás Kávéfőző Krups XN3006 Pixie Nespresso 19 bar 0,7 L 1260W Piros - Jelenlegi ára: 61 871 Ft

EAN:
0010942209874
Gyártó:
Krups
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Kapszulás Kávéfőző Krups XN3006 Pixie Nespresso 19 bar 0, 7 L 1260W Piros és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát!

Jelenlegi ára: 61 871 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

ps2 International Super Karts - Jelenlegi ára: 1 240 Ft

ps2  JÁTÉK képszerinti állapotban.
Kézikönyv angol , minimális használati karcok elöfordulnak a lemezen
Lemezen nyelvet kérésre nézek. emlékeim szerint angol nyelvü
Első érvényes licitnél zárom az aukciót.

Jelenlegi ára: 1 240 Ft
Az aukció vége: 2019-02-10 10:20 .

6 személyes klasszikus kávéfőző, rozsdamentes acélból - Jelenlegi ára: 3 290 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
6 személyes klasszikus kávéfőző, rozsdamentes acélból
Biztos téged is kellemes érzés tölt el, amikor visszagondolsz nagymamád őszinte törődésére, a korán kelésre és a hozzá tartozó isteni kávé illatára... Ez a kávéfőző, hangulatos kotyogásával és a friss kávé illatával fogad, csak úgy mint akkor. Praktikus utazáshoz, munkahelyre, vagy otthonra a család számára.
Ergonomikus és hőálló fogantyúja biztosítja számodra a kényelmes fogást, valamint azt, hogy sose égesd meg a kezed használat közben. A fogantyú kivételével a termék egésze rozsdamentes acélból készült, így nem kell tartanod az elhasználódástól és a korrodációtól.
Ezt a kávéfőzőt egyaránt használatod gáz -és elektromos tűzhelyen, valamint indukciós főzőlapon is, abban az esetben, ha az 18/c acél kompatibilis.
 
A termék oldalán egy biztonsági gőzszelep található. Ez a szelep megakadályozza a túlnyomás okozta lehetséges baleseteket, így teljes biztonságban tudhatod a család minden tagját, a termék használata közben.
Tulajdonságok:
- 6 fő részére ideális / 30m ml
- Ergonomikus és hőálló fogantyú
- Hőálló szilikon tömítés
- Anyag: rozsdamentes acél
- Használható: gáz -és elektromos tűzhelyen, valamint indukciós főzőlapon (18/c acél)
- Biztonsági gőzszelep
- Magyar nyelvű használati utasítás
- Mérete: 19 x 10 cm
Eredeti ár: 5 990 Ft
Akciós ár:
3 290 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Az aukció vége: 2019-02-07 12:11 .

Hibátlan ODLO női outdoor ing / túraing M - 3db nincs posta ! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Prémium minőségű, hibátlan állapotú használt ruhák kedvező áron,
becsületes eladótól.
A termékről:
Eredeti
ODLO
női outdoor ing / túraing
M-es méretben (S-es méretjelzéssel)
hibátlan állapotban
méltányos áron eladó!
Tűpontos méretek:
Hossz válltól mérve: 65cm
Mellbőség : 98cm
Ujjhossz : 11+60cm
Vállszélesség : 38-39cm
Fontos lehet:
Rendelj legalább három terméket a kínálatomból,
és átvállalom a teljes szállítási díjat!
Az ajánlat más felhasználóneveken árult termékekre nem vontkozik,
azokkal nem összevonható!
Személyes átvétel kizárólag hétköznapokon,
Budapest centrumában, a Kálvin téren és a Deák Ferenc téren lehetséges!
Mindenkit szeretnék megkérni rá,
hogy bizalommal és felelősséggel tekintsen a közös üzlet irányába,
köszönöm!  
A csomag feladása minden esetben regisztrált küldeményként,
a rendelés teljesítését követő két postaforgalmi napon belül megtörténik.
Köszönöm a figyelmed, kérlek, ha időd engedi, szemezgess a termékeim között:
Érdemes!
Mindenkinek további szép napot kívánok!


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 16:00 .

GoPro Hero Session 5 - Jelenlegi ára: 62 000 Ft

GoPro Hero Session 5 sportkamerám tökéletes állapotban van, mert mindössze kétszer kapcsoltam be és próbáltam ki zárt helyen.  
4K; CMOS szenzor; 30 kép/mp; MP4; 10 Mpix; Képstabilizátor; MicroSD; MicroSDHC; USB csat. ; Vízálló
Eredeti gyári tartozékaival eladó.

Jelenlegi ára: 62 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 23:15 .

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nézd meg az olvasói véleményeket is (görgess lejjebb, és kattints a szürke sávra)!
FIGYELEM! Az alábbi zöld borítós kiadást csak az olvasói vélemények miatt állítottam be. Amit eladok, az a fenti három képen is látható kiadás (Trezor Könyvkiadó, 1990, ISBN: 9630280930).
A könyv állapota: egyben van és olvasható, a megjelenését viszont lerontják a harmadik képen látható beszakadások, gyűrődések. Kevésbé feltűnő hibák: további kisebb beszakadás, szamárfülek, elszíneződés, kopás, szennyeződés.
Csak a személyes átvétel ingyenes, a további átvételi lehetőségekért kattints a "Szállítási és garanciális feltételek" fülre!
Nézd meg az általam kínált többi könyvet is! Ha a vételárak összege eléri a 3000 Ft-ot,  a szállítási díjat elengedem.
Sikeres licit után kapsz egy levelet a Vaterától, a tranzakció lebonyolításához azonban néhány további részlet pontosítása szükséges (személyes átvételnél a hely és idő egyeztetése, csomagautomata esetén a kért automata kiválasztása), ezért érdemes mielőbb felvenni a kapcsolatot email-ben vagy telefonon.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-02-11 22:00 .

PS3 : Formula 1 2011 F1 2011 - Jelenlegi ára: 2 999 Ft


! ! ! ELADÓ ! ! !
Eredeti
játékszoftver:
Playstation 3 :
Formula 1 2011 F1 2011
-Eredeti tok + borító : jár hozzá.
-Állapot: használt, tesztelt, tökéletesen fut.
-Angol nyelvet: tartalmazza.
--------------------------------------------
Vásároljon megbízható eladótól!
11. éve vagyok a Vaterán,
100% pozitív visszajelzéssel !
Termékeim között más
játékokat, kiegészítőket,
konzolokat is találhat!
Több termék vásárlása esetén
csak egyszer kell postaköltséget
kifizetni!
A vásárlásról számlát adok!


Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 23:43 .

2019. január 30., szerda

PARADOX SP6000 + K10V - Jelenlegi ára: 36 225 Ft


PARADOX SP6000 + K10V
Termék azonosító: 667478
- 4 eres kommunikációs busz.
- 8 zóna bemenet vagy 16 zónaduplázással, 32 zónáig bővíthető.
- 2 integrált PGM kimenet, pozitív vagy negatív kapcsolás.
- Maximum 16 PGM kimenetet támogat.
- 1 riasztás relé.
- 2 partíció.
- 32 felhasználókód.
- 1, 5A kapcsolóüzemű tápegység.
- Helyszínen frissíthető firmware, 307 USB kábel és Winload segítségével.
- Menüvezérelt programozás Telepítő-, Mester- és Karbantartókódokkal.
- 3 távfelügyeleti, 5 személyi és 1 Pager telefonszám jelentéshez.
- Automatikus átállás téli-nyári időszámításra.
- Nyomógombos szoftver reset (alapértelmezettre állítja az értékeket és újraindít).
- 9, 6k baud kommunikáció WinLoad szoftverrel.
- 256 eseménytár.
- Paradox Esprit fémdoboz (280mm x 280mm).
- 10 zónás LED kezelő.
- Függőleges helyzetben szerelhető
- Partíciónként külön Arm, Sleep, Stay és Off LED-ek .
- Szabadalmaztatott billentyűzet világítás (a megfelelő billentyűk világítva jelzik az adott nyitott zónát).
- 1 kezelő zóna bemenet.
- Függetlenül beállítható kapucsengő zónák.
- 7 db egyérintős akció billentyű.
- 3 db billentyűzetről aktiválható alarm jelzés.
- Állítható háttérvilágítás.
- 4 vezetékes kommunikációs buszra csatlakozik.
- Az MG5000 központtal kompatibilis. Mennyiség: 1 db(Egységár: 36 225 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 1100 Ft*
Pick Pack Pont: 950 Ft*
FoxPost: 790 Ft **
Személyes (11-16h utalással! )
30 000 Ft felett Ingyenes!
A termék szállítása most:
INGYENES!
* Futár maximum: 30 kg, 120x60x60 cm!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* FoxPost maximum: 25 kg, 62x60x36 cm!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással


Jelenlegi ára: 36 225 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Wagon Trend Summer Felfújható Úszógumi Flamingó - Jelenlegi ára: 3 410 Ft

EAN:
4029811393299
Gyártó:
Wagon Trend
Ne maradj le a strandra és medencébe való felfújható termékek legújabb divatáról, hanem szerezd be a Wagon Trend Summer felfújható flamingót! Ez egy nagyszerű és szórakoztató felfújható játék, amit a nagyok és a kicsik is szeretnek. www. wagontrend. comPVC-ből készültAjánlott kor: +10 évTartozék matrac javító folt készletKb. méret: 113 x 99 cm"

Jelenlegi ára: 3 410 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Tésztaszárító fekete - Jelenlegi ára: 9 160 Ft


Tésztaszárító fekete
Termék azonosító: 571594
Marcato Tésztaszárító
A szárító 16 kihajtható rúdból áll melyek egyenként 2 kg teherbírásúak és segítségével könnyedény száríthatjuk elkészült tésztáinkat
10 év garancia
Mennyiség: 1 db(Egységár: 9 160 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
3-4 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 1100 Ft*
Pick Pack Pont: 950 Ft*
FoxPost: 790 Ft **
Személyes (11-16h utalással! )
30 000 Ft felett Ingyenes!
* Futár maximum: 30 kg, 120x60x60 cm!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* FoxPost maximum: 25 kg, 62x60x36 cm!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással


Jelenlegi ára: 9 160 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Okostelefon mobiltelefon tartó tok karpánt AKCIÓ - Jelenlegi ára: 995 Ft

Neoprén karpánt MP3 lejátszó vagy mobiltelefon számára.
A mobil / MP3 tartó tok mérete: 7, 5 cm x 10, 5 cm.
A termék teljes mérete: 48 x 14 cm.
Választható színeke: kék, fekete
AKCIÓS ! EREDETI ÁRA: 1. 300 FT !
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.

Jelenlegi ára: 995 Ft
Az aukció vége: 2019-02-21 05:25 .

Robotzsaru (Blu-ray) 1987 ÚJ! Szinkronos Paul Verhoeven klasszikusa - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Robotzsaru (1987) BLU-RAY
A klasszikus, Paul Verhoeven rendezte film
Külföldi kiadás - Magyar 2. 0 hanggal és magyar felirattal
Állapot:  Új, bontatlan
Átvehető: rendelésre, kb. 10 munkanap a beérkezés
További részletek a fotókon kinagyítva
Premierfilmek a legjobb áron!
Detroitban, szolgálata teljesítése közben egy bűnöző banda meggyilkol egy rendőrt, Alex Murphy-t. A rendőr holttestét azonban a legújabb technológiák segítségével sikerül újraéleszteni. Az Alex-en végzett kísérlet azonban itt még nem ér véget. A rendőrség és az azt irányító szervezet ugyanis Murphy elroncsolódott végtagjai és szervei helyett mesterséges karokat és szerveket ültet a férfiba. Így változik át Alex Murphy a világ legkorszerűbb "rendőrévé", a félig robot félig ember Robotzsaruvá. A programozás szerint a Robotzsarunak gondolkodás nélkül végre kellene hajtani a parancsokat, bármi legyen is az. Él azonban a robotban az ember is, s ennek egészen más céljai vannak: leszámolni azokkal, akik megölték és megölették. Célja eléréséhez pedig meg kell szegnie a felettesei által adott parancsok legnagyobb részét. S ezzel a cselekedetével a Robotzsaru körül elszabadul a pokol...
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.


Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 13:51 .

SUPERSTAR BOOST - Jelenlegi ára: 39 999 Ft

BB0188__________11. 5
Méret: 46, 6
Anyag: Bör természetes

Jelenlegi ára: 39 999 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Lány ruhacsomag 6 hó 17db - Jelenlegi ára: 1 Ft

Üdvözöllek az aukciómon!
A csomag tartalma minden, amit a képeken látsz.
Minden darabot fotóztam.
Mindegyik új, címkés!
A ruhák méretei az aukcióban megjelölt méreteknek megfelelnek, így nem szeretnék minden darabot külön megmérni.
Folyamatosan töltöm fel az 1ft-ról induló aukciókat, ezért ha teheted, nézz vissza később is!
Köszönöm, hogy itt voltál!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-02-10 20:08 .

Kislány harisnya, bugyi, zokni csomag 2-3 éves kislányra OLCSÓN!!! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó egyben ez a kislány csomag.
Bugyik mè rete: 92-98, vagyis 2-3 è ves kislányra kb
Harisnyák mè rete: 80-86 Zoknik mè rete: 18-22
Posta, automata megoldható!


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 20:34 .

Carsun ülésvédő nejlon LA-140 - Jelenlegi ára: 1 090 Ft

Carsun ülésvédő nejlon LA-140
? Megvédi autódat a piszoktól és a kopástól
? Megvédi az ülését a gyerkőcők rúgásától
? Könnyű felhelyezés, egyszerű tisztítás
Az ülésvédő nejlonnal most megvédheted autód üléseit a szennyeződésektől, és a mindennapos használat során, a kopástól. Az ülésvédő segítségével tökéletesen átalakíthatod autód belső terét, hiszen megvédi autódat a piszoktól. A nejlont biztonságosan, könnyedén felhelyezheted az ülés háttámlájára.
Tulajdonságok:
- Méret: 38. 5 x 60 cm
- Anyag: PVC
- Ülésvédő funkció
- Megvédi autód ülését a gyerkőcők rúgásától
Carsun ülésvédő nejlon LA-140
? Megvédi autódat a piszoktól és a kopástól
? Megvédi az ülését a gyerkőcők rúgásától
? Könnyű felhelyezés, egyszerű tisztítás
Az ülésvédő nejlonnal most megvédheted autód üléseit a szennyeződésektől, és a mindennapos használat során, a kopástól. Az ülésvédő segítségével tökéletesen átalakíthatod autód belső terét, hiszen megvédi autódat a piszoktól. A nejlont biztonságosan, könnyedén felhelyezheted az ülés háttámlájára.
Tulajdonságok:
- Méret: 38. 5 x 60 cm
- Anyag: PVC
- Ülésvédő funkció
- Megvédi autód ülését a gyerkőcők rúgásától


Jelenlegi ára: 1 090 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Elite III. Flat tű (7-es) 1db/bliszter - Jelenlegi ára: 450 Ft

Elite III. Flat tű (7-es) 1db/bliszter
Cartridge - Flat tűk - membrános kivitelben
Jellemzői: 0, 35 mm tűátmérő/ hosszú hegy
Ajánlott: fekete-fehér satírokhoz és színes töltéshez
Tulajdonsága: több ideig maradhatunk a bőrben anélkül, hogy traumát okoznánk neki
Kompatibilis minden Cheyenne típusú géphez, markolathoz! Hirdetett termékeinket általában 1 héten belül szállítjuk, viszont mivel raktáraink készlete is véges (és nem csak a vaterán értékesítünk), így ez változhat!
Amennyiben pontosabban szeretné tudni a várható szállítási időt vagy csak a termékkel kapcsolatban lenne további kérdése, rendelés előtt kérdezzen bátran minden hétköznap 9-17 között!
A terméket Sopronban díjmentesen kiszállítjuk!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-17: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
A feltöltött készlet-darabszám nem a valóságnak megfelelő, így amennyiben több darabra van szüksége, rendelés előtt vegye fel a kapcsolatot velünk!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
AC1207FL-1;

Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 17:08 .

Kárpát Tejcsokoládé saját csomagolása,Szerencsi csokoládégyár,100gr,1960-1970-es évek - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Kárpát Tejcsokoládé saját csomagolása, Szerencsi csokoládégyár, 100gr, 1960-1970-es évek
jó állapogban, 15 x 9 cm-es.
0624
(English: We mail internationally. Combined postage and payment with PayPal is possible. (Paypal +6% fee! )
Fizetési feltételek:
A fizetés lehetséges készpénzzel,  banki átutalással és postai készpénz-átutalási megbízással (rózsaszínű csekk). Bankszámlára történő közvetlen befizetést a járulékos költséges miatt nem tudunk elfogadni, és postán számlára befizetett utalást sem.  
Minden postai úton lebonyolított adásvétel vásárlója a nevére és postázási címére kiállított számlát kap. Az ettől esetlegesen eltérő számlázási címet kérjük előre jelezni.
Szállítási feltételek:
A megnyert darabok alapesetben személyesen vehetők át Budapesten a Nyugati pályaudvarhoz közeli üzletben. A második eset a postázás , mely a Magyar Posta díjszabása alapján történik. Több vagy nagyobb tárgy vásárlása esetén kérjük érdeklődjön emailben a pontos postaköltségről. A postaköltség a terméklapon a szállítási költségnél van feltüntetve.
SIMA LEVÉLBEN NEM KÜLDÜNK EL SEMMIT, EZT KÉREM A LICITÁLÁS ELŐTT FIGYELEMBE VENNI!!!
Email és vásárlási információk :
A termékeinket megvásárló vevők automatikus értesítőben megkapják számlaszámunkat és az utalással, postázással kapcsolatos információkat is. Amennyiben nem találja a levelünket, akkor nézze meg a spam mappát is. A levél feladója a vatera. hu lesz!
Kérem emailben kommunikáljunk, így pontosabb, visszakövethető és sajnos fejből nekünk sem megy minden...
Termékekre vonatkozó általános információk / garancia:
BOROKAT, ESETLEGESEN ALKOHOL TARTALMÚ ITALOKAT CSAK CSOMAGOLÁSUK VAGY RITKASÁGUK MIATT ÁRULUNK, KIZÁRÓLAG MINT GYŰJTEMÉNYI DARABOKAT.
AZ ÖNKÉNYURALMI JELKÉPEKET IS TARTALMAZÓ TERMÉKEKET CSAK MINT A TÖRTÉNELEM EGY RÉSZÉT BEMUTATÓ TÁRGYAT ÁRULJUK, AZ ESETLEGESEN KAPCSOLÓDÓ IDEOLÓGIÁKAT NEM VALLJUK, AZOKTÓL TELJES MÉRTÉKBEN ELHATÁROLÓDUNK.
A TERMÉKEINK KÖZÖTT FELBUKKANÓ FEGYVEREK, LŐSZEREK, ILLETVE ANNAK LÁTSZÓ TÁRGYAK NEM ENGEDÉLYKÖTELESEK ÉS VISSZVONHATATLANUL HATÁSTALANÍTOTTAK! EREDETI FUNKCIÓJUKRA SEMMIKÉPPEN SEM HASZNÁLHATÓAK, KIZÁRÓLAG DÍSZTÁRGYKÉNT KERÜLNEK ÉRTÉKESÍTÉSRE.
Meghirdetett aukcióink esetében mindig a képen látható terméket kapja meg a vásárló a képen látható állapotban.  Klasszikus értelemben vett garancia / jótállás nincs, lévén hogy használt termékekről van szó és ezek aukción kerülnek értékesítésre, . Ha a vásárlással bármi problémája merülne fel, azt kérem email-ben jelezze igyekszünk mindig rugalmasan hozzáállni a dolgokhoz.
LICITET NEM TÖRLÜNK.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-03 22:13 .

Hosszú koporsó - Tandori Dezső - Jelenlegi ára: 800 Ft

Hosszú koporsó - Tandori Dezső
Kiadó: Balassi Kiadó
Kiadás éve: 1994
Kiadás helye: Budapest
ISBN: 9637873740
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 197
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség: Budapest V. kerületHázhozszállítás GLS futárszolgálattal:  Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 890 Ft4. 000-7. 999 Ft - 690 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 690 Ft4. 000-7. 999 Ft - 550 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor- PayPal rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés rendelés véglegesítéskor
[(**33608101**)]

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 17:57 .

Rotho TOP Pelenka tároló vödör - Jelenlegi ára: 2 800 Ft


pelenka tároló vödör használata könnyű és kényelmes. Egyetlen gombnyomással nyitható és zárható.
A vödör egy kézzel is használható a nyitómechanizmusnak köszönhetően.
Nem csupán pelenka tároló vödörnek használható, hanem fürdővíz leeresztéshez is segítséget nyújt.
Fogója széles, nem vágja az ujjakat akkor sem, ha vízzel teli vödröt kell mozgatni.
Meleg szappanos vízzel tisztítható. Minőségi műanyagból készült, tartós használatra.
Űrtartalom: 11 liter
mérete: 34, 5 x 38 x 18, 5
az alábbi színek kaphatóak: világoskék, sötétkék, középkék, világoszöld
megrendelésnél kérem a szín jelzését
eredeti csomagolás nélküli nem használt termék


Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 14:09 .

Samsung Watch 42mm Fehér Szilikon Óraszíj - Jelenlegi ára: 2 580 Ft

Eladó Samsung Watch 42mm Fehér Szilikon Óraszíj
Új!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
Más színekben is kapható!


Jelenlegi ára: 2 580 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 13:12 .

Összehajtható nagyító, 100 x 75 mm, 2,8-szeres, fehér, Combi Plus Eschenbach 2032 2,8 x - Jelenlegi ára: 28 990 Ft


Összehajtható nagyító, 100 x 75 mm, 2, 8-szeres, fehér, Combi Plus Eschenbach 2032 2, 8 x
Termék azonosító: 202033
Összehajtható nagyító, 100 x 75 mm, 2, 8-szeres, fehér, Combi Plus
Aszférikus lencse
Nagyítás: 2, 8-szeres
Lencse méret: 100x 75 mm
Ha túl kicsi a felirat vagy az apró részletek nem láthatók pontosan, nagyítóra van szükség. Az Eschenbach nagyítók és olvasószemüvegek jó minőségű, Németországban gyártott termékek, precíz lencse kialakítással az Ön érzékeny szemeihez. A Combi Plus sorozatú nagyítókat aszférikus lencse jellemzi, ami nagy látómezejű, nagy mértékű nagyítást tesz lehetővé. Ennek megfelelően különösen alkalmasak olvasáshoz vagy pl. képnézegetéshez. A lencse speciális Ceratec kemény bevonattal van ellátva karcok elleni védelem céljából, így a könnyű és felhasználóbarát lencse majdnem annyira karcmentes, mint egy üveg lencse. A behajtható fogantyúnak köszönhetően a Combi Plus sorozatú olvasó nagyítók különösen kompakt kivitelűek és könnyen szállíthatók. A kihajtható fém talp segítségével a Combi Plus olvasó nagyítók álló nagyítóként is használhatók, enyhe dőlésszöggel, így teszik lehetővé, hogy a nagyító alatt mindkét kezünkkel kisebb munkákat végezhessünk el. Jelen modell 2, 8-szeres nagyítással rendelkezik, nagy, téglalap formájú látómező mérete 100 x 75 mm. Védőtokkal szállítjuk.
Jellemzők:
Precízen kialakított aszférikus lencse ? Nagyítás: 2, 8-szeres ? Téglalap formájú lencse, 100 x 75mm ? Kézi- és álló nagyítóként használható ? Védőtokkal ? Alkalmas olvasáshoz vagy nagyító alatti íráshoz.
Műszaki adatok:
Kivágás méretek: 100 x 75 mm ? Nagyítás: 2, 8 x
Mennyiség: 1 db(Egységár: 28 990 Ft/db)
Státusz
Rendelhető
Szállítási idő
5-7 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 1100 Ft*
Pick Pack Pont: 950 Ft*
FoxPost: 790 Ft **
Személyes (11-16h utalással! )
30 000 Ft felett Ingyenes!
* Futár maximum: 30 kg, 120x60x60 cm!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* FoxPost maximum: 25 kg, 62x60x36 cm!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással


Jelenlegi ára: 28 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Fantastic Four Rise of the Silver Surfer PS2 Játék - Jelenlegi ára: 1 280 Ft

Eladó Fantastic Four Rise of the Silver Surfer PlayStation 2 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.


Jelenlegi ára: 1 280 Ft
Az aukció vége: 2019-02-20 11:14 .

1 gramm szivárvány pigment - Jelenlegi ára: 1 Ft

 A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 695 ft több termék vásárlása esetén nem összevonható.
Válasszon!
all/
1 db/küldemény
Minden 1 ft!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-01-31 12:00 .

Dreambaby Szekrényzár kampós 6 db 101 - Jelenlegi ára: 990 Ft

Márka:
Dreambaby
Raktárkészlet:
Raktáron
Várható szállítási idő:
1-3 munkanap
Dreambaby Szekrényzár kampós 6 db 101
Dreambaby Szekrényzár kampós 6 db 101


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Xiaomi Redmi 6 Pro, Xiaomi Mi A2 Lite, Szilikon védőtok, Kutya mintás - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Termék neve: Szilikon védő tok / hátlap - KUTYA MINTÁS - ÁTLÁTSZÓ - Xiaomi Redmi 6 Pro / Xiaomi Mi A2 Lite
Termék cikkszáma: ACC-133224
Rólunk:
A Mobil Ász Shop 2011-óta van jelen a mobiltelefon tartozékok magyarországi piacán. A Mobil Ász Shop termékeit minden esetben magyarországi raktárunkból kínáljuk eladásra a Vatera felületén, tehát általunk nem idegen nagykereskedelmi árlisták kerülnek ismételt meghirdetésre, így nálunk vásárolva nem kell tartania az akár 1 hónapig is elhúzódó szállításoktól, mint ahogy a meglepetésként érkező postai vámoktól sem. Folyamatosan bővülő termékkínálatunkkal igyekszünk minden mobiltelefon tartozék igényre megfelelő ajánlattal szolgálni a legújabb modellekre is.
Számlát adunk a vásárlásról:
Termékeink vásárlásáról minden esetben ÁFÁ-s számlát állítunk ki, így termékeink ára automatikusan tartalmazza a hatályos (jelenleg 27%-os) ÁFÁ-t is.
A szállításról:
Termékeinket szerződéses futárszolgálattal szállítjuk házhoz a megfelelő minőségbiztosítás érdekében, tehát nincs lehetőség sima vagy ajánlott levélkéknt történő kézbesítsére. Minden terméklapon megtalálható a szállítás költsége, több termék rendelése esetén természetesen egyetlen egy szállítási költség a fizetendő. Minden küldemény kiszállításáról pontos tájékoztatást adunk email üzenetben a feladás napján és SMS üzenet formájában a csomag kiérkezésének napján.
A szállítási határidőről:
Termékeinket minden esetben igyekszünk akár már a megrendelés, előre fizetés esetén a befizetés megérkezésének napján átadni a futárszolgálatnak, de a megrendelt áru legkésőbb a következő munkanapon feladásra kerül a vásárló részére.
Betartjuk a fogyasztóvédelmi törvényeket:
Amennyiben Ön a Mobil Ász Shop kínálatából vásárol, nem kell tartania attól, hogy sérülni fognak a vásárlástól való elálláshoz, a termékek kicseréléséhez történő jogai, ezért kérjük bármilyen ilyen jellegű probléma esetén forduljon ügyfélszolgálatunkhoz bizalommal.
Rugalmas fizetési lehetőségek:
A Vatera piacterén elérhető termékeink értékesítése során nincs kötelezően alkalmazott fizetési mód, ellenben számos lehetőség közül választhat, mint az előre utalás magyar belföldi bankszámlára, PayPal bankkártyás vagy PayPal fiókos fizetés, illetve futárainkál már a készpénzes fizetés mellett helyszínen is lehetőség van átvételkor a bankkártyás fizetésre is.
Garancia:
Minden termékünkre garanciát biztosítunk, amelynek ideje tételesen feltüntetésre kerül a kiállított ÁFÁ-s számlán is, tartozékaink esetében ez 6 hónap, kivétel ez alól az egyszer felhasználható termékek köre, mint a védőfóliák, védőüvegek, amelyek esetében a garancia azok méretpontosságának helyességére terjed ki. Garanciális ügyintézésünk során termékeinket nem javítjuk, amennyiben a garanciális igény jogossága bebizonyosodott, azonnal csereére vagy a termék értékének levásárlására biztosítunk lehetőséget.
A Mobil Ász Shop csapata nevében, köszönjük, hogy nálunk vásárol, bármilyen kérdés esetén írjon nekünk üzenetet!

Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

2019. január 29., kedd

Minőségi Bakelit lemez csomag (48 db) - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Eladó lemez csomag jó állapotban.  
Van közte egy-kettő ragasztásánál elendegett tokkal rendelkező darab is.
Minimális karc hűltató rajtuk, belső védő papir tasakkal.
Ajánlom figyelmedbe, további termékeimet is.
Érdemes....
Személyes átvételnél kipróbálható.
Postai csomagküldés megoldható (gondosan becsomagolva).
Garancia és visszavásárlás nincs.
A nyertesnek egy hete van lebonyolítani az adás-vételt, ellenkező esetben nagatívan értékelek és újból meghírdetésre kerűl a termék.
Minden kérdésre szívesen válaszolok.
Csere és beszámítás nem lehetséges.

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-05 10:30 .

Drón 3D giroszkóp - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Eladó a képeken látható, profi Walkera G-3D giroszkóp. Drónépítéshez lett vásárolva, de elmarad a project.

Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-12 13:10 .

Szerelmes versek Dupla LP - Jelenlegi ára: 200 Ft

A borító a képen látható állapotban.
A lemez a nemzetközi besorolás szerint: M 
Az utalás megérkezése után max 2 napon bellül postázok!
Több termék vásárlásával postaköltséget takaríthat meg!!!!

Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2019-02-09 13:15 .

Espresso kávéfőző - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen látható Arise " kotyogós" kávéfőző, bontatlan csomagolásban, 6 csészés.
Személyesen átvehető Budapesten vagy postázom. A postaköltség csak becsült összeg.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 13:07 .

Brooklyni balgaságok - Auster, Paul - Jelenlegi ára: 5 200 Ft

Brooklyni balgaságok - Auster, Paul
Fordítók: Pék Zoltán
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2006
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szekszárdi Nyomda
ISBN: 963077982X
Kötés típusa:: fűzött kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem: 326
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 20kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség: Budapest V. kerületHázhozszállítás GLS futárszolgálattal:  Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 890 Ft4. 000-7. 999 Ft - 690 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 690 Ft4. 000-7. 999 Ft - 550 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor- PayPal rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés rendelés véglegesítéskor
[(**34601064**)]

Jelenlegi ára: 5 200 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 20:14 .

Black & Decker akkus csavarhúzó - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Black & Decker akkus csavarhúzó hálózati töltővel, falra szerelhető töltő dokkolóval.
Töltést még veszi, használat közben gyorsan lemerül, de készenlétben is egy napig bírja max.
Akksija halott, cserére szorul.
Kérem csak akkor licitáljon, ha vállalja, hogy 3 napon belül felveszi a kapcsolatot velem és 7 napon belül átutalja a vételárat.

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-11 01:12 .

antik fém csokoládé bonbon édesség csokis doboz 8. - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Magasság: 5 cm.
Hossza: 26  cm.
Szélessége: 17, 5 cm.
Sérülésekkel
Utánvétellel, futárral nem küldöm!
Vaterán kívüli adásvételtől elzárkózom és a tárgyaim fix árúak!
Megkérek mindenkit, hogy csak abban az esetben licitáljon, ha a feltüntetett fix áron is kéri a tárgyat, s személyesen át tudja venni vagy biztosan ki tudja fizetni a postaköltséget!
Postázás csakis postai küldeményként lehetséges a küldemény súlyától és méretétől ill. a célállomás távolságától függően a mindenkori aktuális hivatalos postai díjszabás alapján!
Bútort és nehéz tárgyakat nem postázok!

Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 11:26 .

fiú kék nadrág farmer F&F 9-10 - Jelenlegi ára: 700 Ft

Fiú kék nadrág jó állapotban. Combnál enyhén fakult. Dereka gumival állítható.
Személyesen átvehető Budapest XI. kerületben Sasadon vagy Kelenföldön.
Küldöm is.

Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 17:28 .

eHOVER ELEKTROMOS JÁRMŰ AKKUMULÁTOR LITIUM CELLACSERE 36V 5.8 AH 12 HÓNAP GARANCIA - Jelenlegi ára: 48 000 Ft

eHOVER ELEKTROMOS GÖRDESZKA AKKU
36V 5. 8 Ah litium cellacsere
12 hónap garancia, díjtalan szállítás


Jelenlegi ára: 48 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 21:23 .

Poirot dvd sorozat 12 film - Jelenlegi ára: 14 500 Ft

1: Az Ackroyd gyilkosság
2: A kisegér mindent lát
3: Lord Edgware halála
4: Poirot karácsonya
5: Gyilkosság Mezopotámiában
6: Nyaraló gyilkosok
7: Hétvégi gyilkosság
8: Halál a Níluson
9: A kutya se látta
10: Öt kismalac
11: Cipruskoporsó
12: Az ijedt szemű lány


Jelenlegi ára: 14 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 21:15 .

Bob Heath Visors 2 darabos Bukósisak Plexi ÚJ - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

BOB HEATH VISORS - 2 darabos Bukósisak Plexi
Új termék.
A csomag 2 darab plexit tartalmaz.
Made in England - Angliában gyártva.
5 Csavaros univerzális.
Az aktuális szállítási díjjakról érdeklődj kérlek, mert nagyon sok terméket hirdetek különböző méretben és súlyban, ezért minimális eltérés lehetséges.
Lego játékot /akár ömlesztettet is/ Xbox 360, Xbox One, Ps4, Ps3, Ps2, nintendo, sega, wii játékot vagy konzolt beszámítok. Beszámítok még régiséget, Hasbro, Matchbox, Mattel játékot.
Személyesen előre egyeztetett időpontban átvehető Diósdon, Dunaharasztin, Szigethalmon.


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 08:27 .

20 db.-os vegyes baby csomag 0-3,-6 hónapos korig.Krémbála utolsó darabjai. - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Nagyon szép utolsó darabok. Vegyes baby csomag. Újszerű, sok márkás van benne.

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 20:31 .

Karóra plexi, domború 39,4mm - Jelenlegi ára: 490 Ft


Deluxe márkájú karóra plexi 39, 4 mm átmérővel. Domború, jó minőségű.
Az ár egy darabra vonatkozik!
Temrékeim között széles méretválasztékban óraüvegek, óraplexik!


Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 12:27 .

LED-es világító nagyító MOBILUX Eschenbach 15117 7,0 x (28 dioptria) 35 mm - Jelenlegi ára: 19 990 Ft



Jelenlegi ára: 19 990 Ft
Az aukció vége: 2019-01-29 12:28 .

APOLLO 155/65R14 75T Alnac 4G All Season négyévszakos személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 14 453 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnégyévszakos gumiabroncsFogyasztásEFékezésCZaj1, 68Méret155/65R14GyártóApolloIdénynégyévszakosTermék típusSzemélySebesség indexT=190 km/hSúly index75=387kgGumiabroncs mintázatAlnac 4G All Season (ALNAC4GALLSEASON)68

Jelenlegi ára: 14 453 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Body Sculpture csuklótámasz tenyérvédő csuklóvédő AKCIÓ - Jelenlegi ára: 1 795 Ft

Body Sculpture neoprén csuklótámasz használata könnyebb sérülések, zúzódások esetén javasolt, de jelentős szerepe lehet a megelőzésben is. Neoprén anyagának köszönhetően megtartja a test által termelt hőt. Elősegíti a testrész regenerálódását, valamint véd a további sérülésektől.
Anyag: neoprén, SBR, frottír. Szín: fekete
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.

Jelenlegi ára: 1 795 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 13:01 .

Len-pamut vászon anyag,virágos-gyümölcsös-kosaras mintával (145x90cm ) - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Len-pamut vászon anyag
Előfordulnak rajta festési hibák, lásd a képeken, és ennek tudatába licitálj!!
Mérete: kb145x90cm ( pár mm eltérés lehet ) 
Szélesség: 145cm
Hossz: 90cm
Összetétel: linen-cotton
Súly: kb288g
Beavatás szükséges, 30 fokon mosható!!
A vágásoknál nem teljesen egyenes, kissé rojtos!!
Ajánlott levélként postán maradóként küldhető!!
Kérlek, csak akkor licitálj, ha a leütést követő egy héten belül tudod vállalni az adásvétel lebonyolítását.
Egy hét után újraindítom. Köszönöm a megértésed!
Személyes átvételi lehetőség: hétköznap, legalább egy nappal előre egyeztetett fix időpontban a XVIII. kerületben!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 19:25 .

Tetra IN 1000 plus BELSŐSZŰRŐ profi Új OLCSÓN - Jelenlegi ára: 9 290 Ft

Tetratec IN 1000 plus belső szűrő
Új generációs kompakt belső szűrő, szabályozható teljesítménnyel és levegőztető funkcióval. A szűrőtartályok két kamrával rendelkeznek, így a szivacsokat felváltva lehet tisztítani, megfelelő mennyiségű baktériumkolóniát hagyva a szűrőanyagban. 2 év garanciával
Teljesítmény: 500-1000 l/h
Akvárium méret: 150-200 l
Fogyasztás:  14 W
Az ország területén jó eséllyel megoldható a személyes átvétel, ha mégsem a csomagot haladéktalanul feladom!


Jelenlegi ára: 9 290 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 05:26 .

HP Monokróm Lézernyomtató M402dne LaserJet Pro - Jelenlegi ára: 83 799 Ft

HP Monokróm Lézernyomtató M402dne LaserJet Pro kedvező áron. Gyors és egyszerű vásárlás. A TV-től a játékon keresztül a konyhafelszerelésig mindent egy helyen megtalál.

Jelenlegi ára: 83 799 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

2019. január 28., hétfő

Bigbuy Bluetooth hangszóró mobil állvánnyal 3W 145566 Fekete - Jelenlegi ára: 6 699 Ft

Bigbuy Bluetooth hangszóró mobil állvánnyal 3W 145566 Fekete kedvező áron. Gyors, online és egyszerű vásárlás. Közel 50. 000 termék egy helyen. Alfa Store

Jelenlegi ára: 6 699 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Születésnap Torta- fotó Ostya Ehető fénykép KEREK 14 cm - Jelenlegi ára: 600 Ft

Fényképes ostyapapír, ehető fénykép 
(jó minőségű, vasatg ostyára ételfestékkel nyomtatjuk a képet)
 
Nem csak cukrászoknak, hanem
otthon sütögetőknek is : )
 
Rövid határidővel egyedi fényképpek is el tudjuk Önnek készítei az ostyát.
Ebben az esetben, a termék megvásárlása ( leütése ) után e-maiben küldi azt a képet, amit az ostyán viszont szertene látni.
1-2 nap alatt megérkezhet Önhöz az egyedi tortafotója!
Nem kell rá tükörzselé, így önmagában nagyon szépen mutat.
Javaslatok, tapasztalatok:
- porcukorral jól kihabosított egyenletes vajrétegre kell rárakni a fényképes ostyát, mert erre ráragad, nem pöndörödik és nem áztatja el
- a kép szélét vajkrémmel kell díszíteni, mert ha hűtőbe kerül, ott el kezd száradni és a díszítés nélkül felpördülhet a széle 
- a nedvességtől fokozottan óvni kell !!! PL: víz, tejszínhab, ...
- a kép nem mosódik el, ha nem kerül a tetejére semmi!
- a tortára a kép bármikor rárakható, ezt követően a hűtőben tárolható
- tükörzselé sem kell a tetejére, anélkül is tetszetős. A tükörzselétől pöndörödhet, felhólyagosodhat és csíkos lehet
- Tárolás :  
A megérkezett ostyát száraz, hűvös helyen kell tartani , amíg a tortára nem kerül.
Ilyen helyekre rakható : száraz éléskamra, nappaliba 2 könyv közé, stb
Ahova nem szabad rakni : párás konyha, nedves pince, hűtőszekrény.
Csomagolás :
Az ostya egy fóliahegesztővel lezárt  celofán-zacsiba van (így nem érheti pára).
2-3 kartonpapír közé rakva postázzuk (így a posás nem tudja összhajtani, összetörni).
A termék személyesen is átvehető Kiskunhalason,
Ha megérkezik reggel 8 óráig a számlánra a pénz vagy az utalási bizonylat az e-mailcímünkre, akkor a terméket az nap postázni Önnek !
Ajánlott levélként 1-2 nap alatt megérkezik Önhöz, + elsőbbségivel 1 nap alatt.
 
Kérdése van, forduljon hozzám bizalommal!
 

Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 15:26 .

Karácsonyi 100 LEDes fényfüzér ezüstdrót melegfehér beltéri elemes 505cm AX8702040 - Karácsonyi L... - Jelenlegi ára: 1

Karácsonyi 100 LEDes fényfüzér ezüstdrót melegfehér beltéri elemes 505cm AX8702040 - Karácsonyi LEDes fényfüzér
Az égősor 3db AA elemmel működik, mely nem tartozék. 100 LEDes fényfüzér ezüstdrót melegfehér beltéri elemes 505cmVil. ez. drót 100L MFBefoglaló méretek: 8x4x10 cmAnyaga: műanyag, fém

Jelenlegi ára: 1 495 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Rágcsáoló aranyhörcsög ketrec sok extrával - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Alig használt rágcsáló ketrec, tengerimalac, hörcsög, vagy egyéb kistestű rágcsáló tartására. Van benne létra, csúszda, etetőtál, itató, mókuskerék, faházikó. A rácsozatot a hörcsög megrágcsálta, így néhány helyen a festék lekopott, illetve a kislétra ragasztott, más baja nincsen

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 11:45 .

Óriás party lufik - Jelenlegi ára: 1 Ft

 A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 795 ft több termék vásárlása esetén nem összevonható.
Válasszon!
sol/


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-01-21 10:14 .

Skytronic SHFT650B 3 utas szobai hifi torony hangfal szett 2x200/400w (SUB: 2x16 cm + MID: 1x16 cm) - Jelenlegi ára: 49


Műszaki adatok:  - Típus: Skytronic SHFT650B- 3 utas- RMS teljesítmény: 2x200w- Max teljesítmény: 2x400w- Mélysugárzó: 2db 6, 5"/16cm- Középsugárzó: 1db 6, 5"/16cm- Magassugárzó: Neodymium dome- Impedancia: 8 ohm- Frekvencia átvitel: 32 - 20. 000 Hz- Bemenetek: csíptetős csatlakozó- Fekete hangáteresztő szövet a hangfal elején - Ideális otthonra, hifi célokra - Házimozi rendszerekhez, filmnézésre- Méretek: 20 x 101 x 27 cm (szé x ma x  x mé)- Tömeg: 18 kg/ párTermékleírás: A Skytronic a holland discotechnikai óriás, Tronios B. V. márkája. A vállalkozás 1998-as megalapítása óta hatalmas fejlődésen ment keresztül és kiváló árinak köszönhetően lassan egész Európában teret hódít, ma már több mint 40 országban vannak jelen. A gyártó nagy gondot fordít a minőségbiztosításra, minden darabot egyenként tesztel, mielőtt azok elhagynák a gyárat, így termékei nagyon megbízhatóak. Minden Skytronic termékre 3 év teljes körű garancia érvényes. Az MK Discotechnika Kft. 2011 óta a Skytronic hivatalos magyarországi forgalmazója. A Skytronic 2014-ben dolgozta át hifi hangfal kínálatát, melynek köszönhetően lényegében az összes típus megújult. A fejlesztés meghozta az eredményt, az új SHF széria igen jóra sikerült, hangzásáról, hangképéről még a tapasztalt hifisek is pozitívan vélekednek. Az SHF szériában felhasznált mélyhangszórók minősége messze megfelel a kategória elvárásainak, kifejezetten szép sub-os hangzást eredményeznek a hangfalaknak. A Skytronic SHFT650B egy 3 utas hangfalpár melyben két 16 cm-es mélysugárzót, egy szintén 16 cm-es középsugárzót valamint egy kiváló minőségű dome magassugárzót találunk. Maximálisan tudja azt, amit egy ilyen méretű hangfalról elvárhat az ember. Hangereje mellett külső megjelenésére sem lehet panasz. Jó megjelenésű fa erezetű doboza, fekete hangáteresztő szövete igényes külsőt kölcsönöz a hangfalnak, így elegánsabb környezetben, nappaliban, szobában is jól mutat. Ajánlani tudjuk otthoni hifi felhasználásra, zenehallgatásra, filmnézésre elsősorban front hangfalnak. Szobai hangfal, nem disco felhasználásra van tervezve, de egy-egy házibuli nem jelent neki akadályt. Aki ebben az árfekvésben keresgél hasonló hangfalat, érdemes a Skytronic SHF szériával számolnia. Aki kíváncsi a hangjára, keressen minket és hallgassa meg, nem fog csalódást okozni. Akik nem tehetik meg, hogy személyesen jöjjenek meghallgatni, azoknak a 14 napos visszavásárlási garanciát tudjuk felajánlani, bár azzal a lehetőséggel eddig senki nem élt ezen hangfalszéria esetén.
Gyártó elérhetősége:  www. tronios. com 
Az MK Discotechnika Kft. a holland Tronios Bv. márkáinak hivatalos magyarországi forgalmazója. A Tronios honlapján található összes terméket 3 év magyarországi garanciával, magyar áfás számlával tudjuk szállítani. Ha bármilyen egyéb termék megtetszik az oldalról, vegye fel velünk a kapcsolatot és beszerezzük önnek. Az ott Euro-ban kiírt árak érvényesek Forintban is, szállítási költség nincs. A tronios. com-on szereplő termékek jelentős részét magyarországi raktárunkból azonnal tudjuk szállítani.
Kábelek, átalakítók, kiegészítők:
A termék mellé bármilyen kábelt, átalakítót, kiegészítőt meg tud nálunk vásárolni. Minden kiegészítő raktáron van, előzetes egyeztetést követően a megrendelt termékkel együtt tudjuk szállítani. Ha valamit nem talál meg webáruházunkban, érdeklődjön telefonon, mindenünk van, de nincs minden külön feltöltve.
Szállítási lehetőségek:
-Személyesen átvehető, kipróbálható Egerben és Budapesten-Budapesten és környékén ingyenesen házhoz szállítjuk-Előzetes egyeztetés után átvehető az Eger - Budapest útvonalon-Utánvéttel 30. 000 Ft alatti végösszeg esetén: 1. 500 Ft-Előre utalással 30. 000 Ft alatti végösszeg esetén: 1. 500 Ft-Ha a rendelés végösszege eléri a 30. 000 Ft-ot: INGYENES 
Garancia: - 3 év teljes körű garancia.  
14 napos visszaküldési lehetőség:
Ha a tőlünk vásárolt áru nem nyerte el tetszését, az átvételtől számított 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti azt cégünknek! Célunk, hogy mindenki megtalálja nálunk számításait és olyan terméket kapjon, ami valóban megfelel igényeinek. Sok éves szakmai tapasztalatunknak köszönhetően biztosan tudunk megoldást találni az ön részére is. A visszaküldés és elállás részleteit a felhasználási feltételek között találja!
3 év teljes körű garancia.
+++ Szállítás azonnal, raktárról! +++
A terméket raktáron tartjuk, a rendelést követően azonnal tudjuk szállítani, azonban a terméket több felületen is hirdetjük, időnként előfordulhat ideiglenes készlethiány, amikor a szállítási idő megnő.
Budapesten és környékén ingyenesen házhoz szállítjuk
49. 990 Ft/pár
Tekintse meg további termékeinket is a következő linkre kattintva:
TOVÁBBI TERMÉKEK
keverő, zenekari keverő, karaoke keverő, karaoki, 8 csatornás, 6 csatornás, 4 csatornás, effekt, effektes, effektes keverő, effektprocesszor, hangkeverő, hang keverő, dj keverő, djkeverő, midi vezérlő, midi controller, mikrofon, mikroport, fejmikrofon, fej mikrofon, csipesz mikrofon, csipeszmikrofon, ruhára csíptethető mikrofon, ruhára csiptethető mikrofon, mikroport, vezeték nélküli mikrofon, rádiós mikrofon, mikrofon csipesz, headset, fejhallgató, karaoke, hangfal, hangfalpár, hangszóró, mélyláda, subláda, szubláda, szub, sub hangfal, topláda, szélessávú hangfal, középmagas hangfal, karaoke hangfal, hangláda, hang szóró, aktív mélyláda, aktív hangfal, aktívhangfal, aktív hangfalpár, házimozi hangfal, házimozi mélyláda, házimozi sub láda, disco hangfal, disco mélyláda, reflex, házibuli, party, disco

Jelenlegi ára: 49 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-19 01:28 .

Philips auto-curling,hajgöndörítő - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

Eladó egy Philips HPS940 automata hajgöndörítő, keveset használt, hibátlan állapotban. Garancia már nincs rá. Bolti ára jelenleg: 28. 000Ft körül van.

Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 17:26 .

CONVERSE All Star szép zöld-fehér tornacipő 40 - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Eladó a képeken látható
      All Star szép tornacipő 
  Converse Chuck Taylor Specialty  
Divatos, időtlen és eredeti CONVERSE tökéletes kiegészítője a
     Solid szegély és befejező, az erő, és a kényelem. Erősített a sarok és az orr bélés jobban védi a cipő, mely egyedülálló és időtlen stílust.
     Fehér gumi, rugalmas talp, puha felső teszi ezt a cipő viselése készségesen minden nap.
     Chuck Taylor cipő kiválóan alkalmas a dinamikus életstílus (iskola, munka, vásárlás).
     Ez a modell egy csomó rajongó, akik évek óta nem fordult meg semmi más.
Beszúrása egyszerű, nincs profilja a saroknál. A táblázatban szereplő értékek jelentik a teljes hossza a betét.
Klasszikus megjelenés. Vászon felső, gumi talp.
Converse chuck taylor Amikor kész. Ez a cipő jellemzői:   Kötözés: cipőfűző
     alumínium szemekhez
     All Star logo patch a sarok és a nyelv
     Gumírozott lábfej
     csúszásmentes vulkanizált talp
     Felerősített vászonból készült felső
     könnyű és nagyon kényelmes alkalmi cipő
     Magasság: kb. 2, 5 cm
és a rejtett elasztikus panelek könnyű be- és kikapcsolása. Puha vászon felső. Nemzetközileg híres All-Star folt nyelv
igazolja hitelességét. Ikonikus gumi héj lábujj. Lágy szövet bélés. Vulkanizált építése. Strapabíró gumi
talp ellenáll kár és nagyszerű támogatást.
All Star cipő van a rugalmas talp biztosítja a kényelmes és tapintási élményt, amely biztosítja, hogy  a pályán le a közeli parkig, vagy lógni a barátaival, a cipő nem fog az útjába akkor valóm "fun !
                       Garantáltan eredeti termék !  
  A cipő mérete :   uk 7  eur 40 bth 25. 5 cm  
  Szép új állapotban !  
  A szállítási költség a vevőt terheli.
 - Postázás előre utalás megérkezése után  
 Személyes átvétel megbeszélés alapján Budapesten.
   Szép újszerű sportos tornacipő !   
 FOLYAMATOS FELTÖLTÉS !   
 NÉZD MEG A TÖBBI  AUKCIÓMAT IS!  

Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 15:46 .

Decoupage - Virág / Rózsaszál mintás Szalvéta 35. - Jelenlegi ára: 50 Ft

A decoupage, más néven szalvétatechnika egy olyan kreatív technika, aminek segítségével tetszőleges felületet díszíthetünk színes mintákkal, szalvétából kivágott motívumokkal, figurákkal.
Alkalmazható fára, papírra, cserépre, textilre, gipszre, üvegre, hungarocellre stb.
Mérete: 33x33cm
A szalvéta 3 rétegű.


Jelenlegi ára: 50 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 05:16 .

Hiányos retro Videoton DC 2002A hangfal pár - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Hiányos retro Videoton DC 2002A hangfal pár a képeken láthatóan mást nem tudok róla felújításra, javításra az ár két darabé együtt.    Postán, futárral, automatával nem küldöm csak személyes átvét.

Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 20:00 .

Fiú farmer nadrág 128 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


Pepco-s fiú farmernadrág, dereka és alja gumis.
Beleírt méret 128
Hibátlan.
Kérés esetén töltök fel több képet, minden kérdésre szívesen válaszolok.
Postázni postai díjszabás szerint tudom.
Ha időd engedi, ézz szét termékeim között!

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 12:27 .

Next csajos skinny farmer 116-os - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Eladó szuper skinny fazonú Next farmernaci. Puha, rugalmas anyagú. Dereka állítható. Hibátlan.

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 09:28 .

1973 EZÜST PETŐFI 100 FORINT UNC. RITKA! (Sz.: 17) 1 Forintról induló! - Jelenlegi ára: 1 336 Ft

1973 EZÜST PETŐFI 100 FORINT UNC. RITKA!    (Sz.: 17) 1 Forintról induló!
állapot: UNC 
súly: 22g
anyag: . 640 ezüst
átmérő: 37mm
Köszönöm érdeklődését, amennyiben tetszik termékünk kérem bátran licitáljon!
Vásárlást követően 24 órán belül megadom a fizetéshez szükséges adatokat.
Legkésőbb a 12. napra utalja át a megfelelő összeget, vagy vegye át személyesen,
amennyiben nem történik meg a termék vásárlása automatikusan visszateszem eladásra.
Fizetést követően minden vásárlónak névre szóló számlát adunk.
Terméket személyesen Pécsen üzletünkben veheti át, ahol készséggel állunk rendelkezésére,
vagy
utalást követően postázzuk a megvásárolt terméket.
Postázást kizárólag a Vaterafutár MPL szolgáltatásával végeztetünk, amely mindenkori árai érvényesek.
Személyes áruszállítást nem vállalunk!
Levél esetében:
ajánlott postakész boríték 460. -Ft.
Csomag esetében átvétel:
Háznál: 1045. -Ft
Postaponton: 935. -Ft
Csomagautomatánál: 600. -Ft

Jelenlegi ára: 1 336 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 18:04 .

Kisállat tartó ketrec, hörcsög lak - Jelenlegi ára: 4 000 Ft


Kisállatnak való ketrec teljes felszereléssel - etető, itató, forgó-pörgő, fogkoptató ? plusz egy bontatlan hörcsögeledellel.
Mogyoródon vagy Budapesten átvehető.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 21:24 .

Ónémet, antik konzolasztal 4. - Jelenlegi ára: 60 000 Ft


Ónémet, antik konzolasztal szép állapotban
Egy kihúzható fiókkal, szép vastagon esztergált lábakkal
Kézzel politúrozott
Méretek:
szélesség: 80, 5 cm
magasság: 74 cm
mélység: 48 cm
A vásárlótól 24 órán belül telefonhívást kérek és várok. Amennyiben egy héten belül nem szállítja el a terméket, az aukciót újraindítom és negatív értékeléssel zárom.
Értékelhető adásvétellel nem rendelkező (0-ás) Vaterástól 12 órán belüli telefonhívást várok. Ennek elmaradása esetén azonnal újraindítom a terméket és negatív értékelést adok!
Kérem csak az licitáljon, aki a fentieket megértette és elfogadja.


Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 04:49 .

Új német SilverCrest 1 literes sorbet / fagyigép, fagylaltgép, ház fagylaltkészítő gép 3 év garancia - Jelenlegi ára: 9

Általános információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy internetes webáruház (cég) termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, cserébe az alábbiakat kínáljuk Önnek:
- megbízható, magyar beszerzési forrás, magyar garanciális feltételek
- minimum 1 év garancia (ennél hosszabb garanciaidőt a termék adatlapján külön jelzünk)
- zömében AZONNALI szállítás raktárról (ennél hosszabb átfutási időt a termék adatlapján jelzünk)
- magyar nyelvű használati útmutató
- eredeti, original, bontatlan csomagolású, használatlan új termék (nem csomagolássérült, nem kiállított darab)
- névre szóló ÁFA-s számla
- gondos csomagolás, értékbiztosított szállítás, futárszolgálattal
- elérhető ügyfélszolgálat, gyors és pontos válaszokkal a felmerülő kérdésekre
- indoklás nélküli elállási jog gyakorlása
- 72 órás cseregarancia, minőségi kifogás esetén
- versenyképes ár, széleskörű kínálat
További információ igénye esetén készséggel állunk az Ön rendelkezésére, és örömmel vesszük, ha a többi termékünket is megtekinti ide kattintva.
______________________________________________________________________________________________________________________
A termék ismertetője:
A praktikus, mindössze 12W energiafelhasználású eszközzel bárki néhány perc alatt, otthonában készítheti el kedvenc fagylaltját, jégkásáját vagy sorbetjét anélkül, hogy aggódnia kellene a plusz kalóriák miatt. Az egyszerre 1 kg ínyencség elkészítésére alkalmas, látványos masinába ugyanis nem kell feltétlenül cukros, tejszínes hozzávalókat tölteni. A finomságok készülhetnek alakbarát alapanyagokból is, mint a tej, a joghurt, víz, gyümölcsök, vagy akár magvak. Az újságokban és az interneten számtalan bevált recept található, de a készülék remek társ a saját ötletek megvalósításához is. A teljesen szétszedhető fagyigép alkatrészeit praktikusan mosogatógépben is tisztíthatjuk (a motor kivételével). A tökéletes állag elérését a 30-45 perc működés szükséges.
- Kapacitása: 1, 5 liter
- Fagylaltkészítő gép, ideális a fagylalton kívül fagyasztott joghurtok készítéséhez is
- Maximális fagylalt kapacitás: 1 liter / 1 kg
- Elkészítési idő: 30-45 perc
- Dupla falú fagylaltgép
- Csöndes, erős, nagy hatásfokú motorral
- Könnyen takarítható
- Teljesítmény: 12 W
- Bemeneti feszültség: 230V 50 Hz
- Magyar nyelvű használati útmutatóval szállítjuk
- A termék tartályát előzetesen kb. 24 órán át fagyasztóan előhűteni szükséges.
- A fagyasztóba helyezendő keverőtál magassága: 15 cm
- Fehér készülékház, a készlet erejéig zöld vagy lila tetővel
- Egyedülálló 3 év garanciával!
______________________________________________________________________________________________________________________
Garancia: 36 hónap
Elérhetőség: RAKTÁRON van, AZONNAL szállítható
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!

Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 10:18 .

GEKO Csőfogó 1" / 45°-os S-pofával.G01642 - Jelenlegi ára: 2 600 Ft


Jellemzők
Csőfogó S-Pofával
Cr-Va (Chrome-Vanadium) acél pofa
Precíziós megmunkálás, ergonomikus csúszásmentes fogantyú
Törés garancia
Technikai adatok
Méret: 328 mm
Befogható: 1"
45° -os S alakú pofa
Súly: 930 gr
                                            

Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 02:56 .

Retro komód, ágyneműtartó - Jelenlegi ára: 1 Ft

Massszív retro ágyneműtartó, komód, egy polccal, feltolható ajtóval

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 21:31 .

Moosgumi, 400x600 mm, APLI "Eva Sheets", piros - Jelenlegi ára: 2 180 Ft

- kreatív gumilap
- 400 x 600 mm
- ideális kézügyességet fejlesztő és oktatási célokra
- 5 ív/ csomag
- laponként címkézve, a könnyebb értékesítés miattJótállás, a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik.

Jelenlegi ára: 2 180 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

2019. január 27., vasárnap

kék kinti/benti karácsonyfaégő nagyon szép, ÚJ !! 120db-os, 20 méter JÓ ÁRON!! - Jelenlegi ára: 7 500 Ft


Személyes átvétel Sopronban vagy a Sopron Répcelak vonalon.
1601
dusi


Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-18 06:29 .

Truecam A6 FUll HD menetrögzítő kamera, autós kamera - Jelenlegi ára: 35 000 Ft

Doboz, összes tartozék, teljesen új, fóliás kamera!
Videó felbontás 1280x720p HD 30 FPS, 1440x1080p HD 30 FPS, 1920x1080p FHD 30 FPS,
Hátsó kamera: 1280x720p HD 30 FPS
Kép felbontás 12 Mpx
Videó codec H. 264
Vízállóság Nem
Wifi vezérlés Nem

Jelenlegi ára: 35 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 12:55 .

csillámpor műköröm csillám tetoválás tégely ARANY KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 180 Ft

Csillámpor tégelyben. A képen látható színben. Műkörömhöz és csillámtetováláshoz is megfelelő. A termék originált, a fotó saját készítésű!
súly: tégellyel együtt 6g
A TERMÉK KÉSZLETEN VAN!
Megrendelést követően automatikusan megkapod a vaterától e-mailben az átutaláshoz szükséges adatokat.           
Több termék rendelése esetén csak egy postaköltséget fizetsz!
Ha 7. 000, -Ft feletti összegben vásárolsz termékeimből, akkor postaköltséget nem kell fizetned, ingyen ajánlott postával teljesítem megrendelésed!
 


Jelenlegi ára: 180 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 17:04 .

RODEO outdoor szürke szélkabát,újszerű,m- 5db termékből a legolcsóbb ajándék - Jelenlegi ára: 4 975 Ft


Párszor használt, megkímélt állapotú! Nem lyukas, szakadt. Kapucnija nincs.
mb: 57 cm, hossz: 75 cm, váll: 44 cm, újja: 65 cm,
Elől 3 cipzáros zseb, hónajában kicipzározható szellőző nyílás van.
Beleírt méret M-es, ezért kérlek vedd figyelembe a mért adatokat!  
Nézz szét nálam sok hasonló méretű termékem van még!
a vaku miatt világosobbnak látszik, mint valójában. csak a kabát ennek az aukciónak a része!  
Alku terén rugalmas vagyok: )
NÉZZ SZÉT NÁLAM, SPÓROLJ A POSTAKÖLTSÉGEN!
A 935ft-os Postapontos csomagba vagy a 600ft-os MLP csomagautomatás csomagba már bármi belefér 2 kg-ig - nézz szét nálam, áraim nagyon rugalmasak -főleg több termék vásárlása esetén!
Ha érdekel még valami termékem, akkor várom ajánlatodat, hátha megtudunk egyezni!
Ha előre jelzed felém, akkor bevárom az utalást a következő fizetésig! Csak kérlek, szólj előre!!
A személyes átvétel részemről nem megoldható!


Jelenlegi ára: 4 975 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 11:57 .

Hűsítő Lábkrém Sportolóknak - Jelenlegi ára: 1 544 Ft

EAN:
8430830508148
Gyártó:
Sport Xpert
A Hűsítő Lábkrém Sportolóknak, egy hidratáló, tonizáló, hűsiő lábkrém, mely kellemes hűsítő érzést biztosít. Külső használatraÜrtartalom 100 mlBőrgyógyászatilag tesztelt (állatokon nem)Nem zsiros formula (gyorsan felszívódik)Hűsítő hatásÁrnikát tartalmazó krémIon kiegyensúlyozó: ellensúlyozza az ion veszteséget és elősegíti a sejtek energia áramlását Ökogazdaságból származó összetevök

Jelenlegi ára: 1 544 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Asus X553 sorozat X553M X553MA kijelző szalagkábel - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Asus X553 sorozat X553M X553MA kijelző szalagkábel
40pin
14005-01280900 , 1422-01WW0AS , 1422-01VY0AS
Megrendelés előtt kérem a kompatibilitást ellenőrizze!
Folyamatosan töltök fel laptopalkatrészeket, ezért ha valamire szüksége van, kérdezzen, elképzelhető hogy van, csak még nem volt időm feltölteni!
Személyesen Nagykőrösön vehetők át a termékek!
A termék leütése után automatikusan küld a vatera két levelet, egyik a
"Vásárlási értesítő: laptopalkatreszek eladó üzenete"
melyben minden szükséges információ le van írva!
Amennyiben nem találja a beérkezett üzenetek között, keresse a "SPAM" vagy a "Levélszemét" mappában!
Nézze meg a többi termékemet is, valamint az oldalamat feltétlenül olvassa el!


Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 19:19 .

Clementoni Archeofun T-Rex tudományos játék - Jelenlegi ára: 2 765 Ft

Clementoni Archeofun T-Rex tudományos játékJótállás, a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik.

Jelenlegi ára: 2 765 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

PlayStation 1 +játék - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

A képen látható tartozékokkal eladó. +2db játékkal.
Nincs tesztelve.

Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 20:46 .

CSEPEL MOTOR HÁTSÓ LÁMPA! - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

CSEPEL MOTOR HÁTSÓ LÁMPA..... ..... ..... ..... .... POSTA 625 FT POSTÁN MARADÓKÉNT

Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 14:00 .

Hyundai HYD-415A kétütemű benzinmotoros fűkasza és bozótvágó 52 cm3 - Jelenlegi ára: 29 990 Ft

A Hyundai HYD-415 fűkasza alkalmas házi és szabadidő kertben való használatára. Pázsitszegélyek és kisebb, vagy nehezen hozzáférhető (pl. bokrok alatti) füves területek kaszálására, valamint vadnövények, bokrok és bozótok vágására. Strapabíró benzines motor, kényelmes fogás. Kiválóan alkalmas árokpartok, füves területek, de akár kisebb bokros és akácos kaszálásához is. Damil fejjel és késsel együtt szállítjuk. Füvet is kaszálhat a damil fejjel vagy akár vastagabb ágakat is átvághat a kaszakéssel. Kényelmes vállpánttal a testére rögzítheti, így a fűkasza rezonanciája minimálisra csökkenthető. A csomagolás védőszemüveget is tartalmaz.  
Műszaki leírás:  
Csomagolás: Karton doboz 2db
Dobozméretek: 330x300x240 mm és 1640x160x160 mm
Súly:  9. 35kg 
Kétütemű motor
Teljesítmény:  1. 85 KW
Lökettérfogat 52 cm3
Zsinórorsó ház Ø: 125 mm
Vágókasza (fém Ø: Max. 250mm
Menet (bal): M 10x1. 25
Üresjárati zajszint (hangnyomás szint): 103. 5 dB (A)
Zajszint terhelés alatt (hangteljesítmény): 110 dB (A)
Kézre ható rezgésszám (Vibráció): 8. 59 m/s2

Jelenlegi ára: 29 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 21:05 .

ESTERHÁZY PÉTER - FÜGGŐ - Jelenlegi ára: 800 Ft


1981  Magvető, 184 oldal, kiváló állapotban.
Postaköltség a mindenkori aktuális díjszabás szerint, ajánlott levélként, illetve csomagként.  
Szállítás:  A vételár+postaköltség beérkezése után két napon belül.
Kérem tekintse meg további termékeimet!
Megnézem
Összevont vásárlással, jelentős postaköltséget takaríthat meg.

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 12:25 .

KILIMANJARO férf túra kabát softshell kabát L -es - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

KILIMANJARO SOFTSHELL KABÁT.
A képen is látható szép, újszerű állapotban.
-mérete: L-es
-anyaga: 100% polyészter
-eleje hossza cipzár mentén :   68 cm 
-ujja hossza: 66 cm
-derék: 2 ×  58cm
-mell: 2 ×  60 cm
-válla: 48 cm
-szélálló, vízálló, lélegző, rugalmas anyag
-elől cipzár
-csuklónál tépőzár
-kapucnis
-3 db külső zseb
Kérdésekre szívesen válaszolok.

Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 12:00 .

Éjjellátó biztonsági kamera - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

http: //www. ha-ho. hu/kuelteri-kamerak. html
Itt tájékozódhat a kameráról, mert én sokat nem tudok róla.
Kibontva csak a fényképezés miatt volt.
Pécelen megtekinthető, személyesen átvehető.
Kérésre, előre utalás után postázom is.

Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 00:04 .

Pier Paolo Pasolini: Amado mio - Tisztátalan cselekedetek -- két kisregény - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Pier Paolo Pasolini: Amado mio - Tisztátalan cselekedetek -- két kisregény
Kalligram Kiadó, 2008.
206 oldal.


Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 12:12 .

Adidas Yeezy Ultra Boost cipő ÚJ több színekben 38-45 KANYE WEST INGYEN POSTA - Jelenlegi ára: 16 990 Ft


Adidas Yeezy Ultra Boost cipő
Adidas - Kanye West
Vadonat új
Több méretben
A képeken látható színekben
A termék külföldről érkezik, így kb. 3 hetet várni kell rá
A postaköltség tartalmazza a nemzetközi- ill. a magyarországi szállítási díjat is.

Jelenlegi ára: 16 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 11:28 .

Beyondsky Eyemind Inteligent Handheld gimbal stabilizátor - Jelenlegi ára: 32 500 Ft

Eladó egy vadonat új Beyondsky Eyemind Inteligent Handheld gimbal stabilizátor.
Leírás:
Termék neve: Beyondsky Eyemind 3 tengelyes intelligens kézi gimbal stabilizátor.
Használat: Okos telefonhoz. Telefon mérete: 55 – 80 mm szélességű, 100 – 150mm hosszúságú.
FPV Felszereltség: Gimbal.
Funkciók: Videó és fotó készítéséhez.
Jellemzők:
A kézi háromtengelyes stabilizátor, arcfelismerő panoráma funkcióval.
Bluetooth és APP vezérlési mód, letölthető az APP alkalmazást az APP áruházból.
Kompatibilis a 4-6 hüvelyk szélességű okos telefonokkal.
Ergonomikus kialakítás, kényelmes és egyszerű működtetés levehető fogantyúval.
Szuper hosszú munkaidő (8 óra) 3. 7V 2600mAh akkumulátorral (beépített).
Töltési idő: 1, 5 óra.
A termék tömege: 0, 4050 kg.
Csomag súlya: 0, 7000 kg.
A termék mérete (L x Sz x Ma): 32, 00 x 12, 50 x 4, 30 cm.
A csomag mérete (L x Sz x Ma): 34, 50 x 15, 50 x 4, 50 cm.
Csomag tartalma: 1 * Gimbal akkumulátorral (tartozék), 1 * Micro USB kábel, 1 * Ellensúly. 1 * angol felhasználói kézikönyv.

Jelenlegi ára: 32 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 12:45 .

ingujjvasaló - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

ingvasaló, meglehetősen régi hazsnált darab. Talán egy felújítás is ráférne de így is hazsnálható persze : )
mérete a képen és képek szerinti állapot.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 10:56 .

FARMER JELLEGŰ PAMUTVÁSZON NADRÁG M-ES /12-ES/ - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eladó a fotón lévő mintás farmer fazonú, vékonyabb anyagú nadrág. A dereka gumis alapban: 33cm-47cm-ig enged. A használat a szárvégeken látszik/fotó/  Első ülep: 25cm, a hátsó: 32cm.

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-17 08:21 .

GERBER BEAR GRYLLS FIX PENGÉS KÉS BICSKA TŐR TÚLÉLŐKÉS + ABS tok - Jelenlegi ára: 3 300 Ft

Új termék
AZ AUKCIÓ TÁRGYA 1 DB.
GERBER BEAR GRYLLS EXTRÉM MASSZÍV TÚLÉLŐKÉS  + ÖVRE TEHETŐ ABS TOK + BEAR FÜZETECSKE TÚLÉLÉSI LEÍRÁSSAL
4MM VASTAG  PENGE !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !
-teljes  hossz 19, 7cm
-penge hossz: 8, 5cm


Jelenlegi ára: 3 300 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 21:57 .

2019. január 26., szombat

SEMPERIT 235/50R18 101V Speed-Life 2 SU101V XL nyári off road gumiabroncs - Jelenlegi ára: 34 510 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnyári gumiabroncsFogyasztásCFékezésCZaj2, 72Méret235/50R18GyártóSemperitIdénynyáriTermék típusOff RoadSebesség indexV=240 km/hSúly index101=825kgGumiabroncs mintázatSPEEDLIFE2SUV72

Jelenlegi ára: 34 510 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Gyerek Jelmez Th3 Party Hippie - Jelenlegi ára: 5 885 Ft

EAN:
8422259206804
Gyártó:
Th3 Party
Ha szeretnél megrendezni egy nagyszerű bulit, akkor már megvásárolhatod a legjobb áron a ? Gyerek Jelmez Th3 Party Hippie[[/ b]] terméket és más termékeket Th3 Party[[/ b] ], hogy egyedi és szórakoztató légkört teremts! Tartozék: Férfi IngNadrág

Jelenlegi ára: 5 885 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

6000 mAh Akkumulátortöltő Számológép - Jelenlegi ára: 3 348 Ft

EAN:
4899888106418
Gyártó:
InnovaGoods
A 6000 mAh akkumulátortöltő számológép két funkcióval rendelkezik egy terméken belül! Töltsd fel a mobiltelefonodat, okostelefonodat vagy más eszközödet kényelmesen bárhol és végezz matematikai műveleteket! Ez a 8 számjegyes számológép egyben egy hordozható USB töltő is. Van egy kis LED fénye is. Kb. méretei: 8 x 14. 5 x 1. 5 cm. Kb. Súly: 155 g. Műszaki adatok (akkumulátortöltő): Kapacitás: 6000 mAhDC bemenet: 5 V / 1000 mADC kimenet: 5 V / 2000 mA (max. )Túltöltés, ütés és rövidzárlat elleni védelem Töltés jelzőfény Kompatibilis Android, iPod, iPhone, iPad, MP3, MP4, stb.

Jelenlegi ára: 3 348 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Fancy könyvtok Xiaomi, Redmi 6a, Piros - Jelenlegi ára: 1 360 Ft

Fancy könyvtok Xiaomi, Redmi 6a, Piros

Jelenlegi ára: 1 360 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Jovi MN50 Drón Droid - Jelenlegi ára: 7 875 Ft

EAN:
4899888109686
Gyártó:
InnovaGoods
Szórakozzon jól, miközben a Jovi MN50 drón droidot repteti! Ez egy kicsi és mókás repülő drón, amely számos különböző irányba (balra, jobbra, fel, le) tud repülni és műrepülést végrehajtani. Tartozékok: USB-töltőkábel, 4 tartalék propeller, és egy távirányító (elemmel működik: 2 x AAA, nem tartozék). www. drondroid. com3 sebességLi-Po 3, 7 V akkumulátorKb. töltési idő: 30 percKb. repülési idő: 5-8 percTávvezérlési távolság: 25 mFrekvencia: 2, 4 GHzAjánlott kor: 14+ éves"

Jelenlegi ára: 7 875 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Robert Rodriguez eredeti, 5 darabos DVD csomag (Sin city, terrorbolygó, machete) - Jelenlegi ára: 3 950 Ft

Robert Rodriguez eredeti, 5 darabos DVD csomag (Sin city, terrorbolygó, machete, Volt egyszer egy Mexikó, Desparado)
A zenész című film hiányzik a díszdobozból (gyárilag)!!!
Minden ami a képen látható!
Igény esetén megbontom a csomagot.


Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 17:38 .

SAMSONITE BAG NB Samsonite 16" táska Guardit Office 88U-009-007 - Jelenlegi ára: 10 900 Ft

TípusVálltáskaMéret16. 0000000

Jelenlegi ára: 10 900 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 11:45 .

Yamaha Jog 27V fékbetét - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Jó állapotban.
Csere nem érdekel!
179


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 17:46 .

BMW Aluminiun felni TÉLIGUMI Michelin 195/65R15 Eladó! - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Bmw Gyári Alu Felni, lemezfelni kinézetű Téliguikkal 195/65R15 Michelin Alpin 6-6. 4mm gumikkal Jó állapotban eladó! NEM JAVÍTOTt NEM HIBÁS! Nem rozsdál anyaga miatt! 5X120-as osztokör

Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 10:28 .

9 LED 12V 15W nappali fény ködlámpa spotlight IP65 motorkerékpár motor vízálló ÚJ TERMÉK 2018 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Eladó a képeken látható motorkerékpárra szerelhető ADVENTURE ködlámpa (nappali fény).
Az ár 1 darabra vonatkozik, mely minden felszereléshez szükséges kábelt és tartozékot tartalmaz.
1 szett raktáron van - azonnal átvehető - postán másnapra ott van!
Nagyon erős jó minőségű, nagy fényerejű LED-ek, vízálló, sár és porálló házban.
Anyaga: ABS, IP65 VÉDETTSÉG
Light Power: 15W
Actual Power: 9-85V
Működési hőmérséklet: -40 - +40C
Fényerő/flux: 1500LM/W
Lighting Distance: 20m
Lighting Angle: 90°
Color Temperature: 5700-7000K
Model: External Mount Model
Dimension: 79x70x64mm(L*W*H)
Előnyei: alacsony fogyasztás, a led nem igényel karbantartás, hosszú élettartam, megbízható minőség, biztonságos fényerő! Vízállóság:  időjárás álló. Természetesen víz alatti jármű, hajó, stb vagy medence, akvárium víz alatti világításra nem használható!
AKCIÓ!
LÁSD KÉPEKEN!
 AZ ELADÓ ÖSSZES TERMÉKÉHEZ KATT IDE A KIÁRUSÍTÁSÉRT!
Postán előre utalással, személyesen pedig Debrecenben vehető át
Nézd meg a többi termékem is, 1 FT-os aukciók, minimálár nélkül!

Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 08:43 .

MK // RITKA // BEATRICE - TÉVNYOMAT ! - Jelenlegi ára: 5 000 Ft


A képen látható állapotban, csak egyben eladó.
499 ft a szállítása foxposttal, a vatera hivatalos szállítójával, mert min. 1 csomagban tudom elkülden ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
.
 MOSÁST IS IGÉNYELHET -ESETLEG - MELYNEK TOVÁBBI KÖLTSÉGE A VEVŐT TERHELHETI.
JÓ LICITÁLÁST KÍVÁNOK !
LICITRE FEL !
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Licittörléssel nem foglalkozom.
Csak postázom, kérlek, ennek tudatában tedd meg ajánlatodat.
Foxpost, MPL, dpd lehetséges.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Folyamatosan töltök fel lemezeket, kísérd figyelemmel.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 16:29 .

MOLETTI XLNT SÖTÉT SZÜRKÉSLILA MELEG BELÜL STEPPELT BÉLELT KAPUCNIS KABÁT 52-54 - Jelenlegi ára: 4 690 Ft


A  postai illetve foxpost postázási díjak állandó változása miatt nem tudom a termékeimnél állandóan egyesével módosítani az  árakat. Ezért ha pontos árat szeretnél akkor leütés előtt kérdezzél!
Köszönöm szépen!
LÉGY SZÍVES OLVASD EL A TERMÉKLEÍRÁST! KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
MOLETTI MELEG VASTAG TÉLIKABÁT
MÉLY SZÜRKÉS SÖTÉTLILA SZÍNŰ!!
ZIPPZÁR+PATENTOS
DERÉK BELÜL KÖTŐS
KAPUCNIS
JÓ ÁLLAPOTÚ!!!!
UJJVÉG BELÜL RUGALMAS VASTAG PAMUT SZŰKÍTŐVEL
A KAPUCNIN AZ APRÓ GOMBOKBÓL LÁTSZIK HOGY EREDETILEG SZŐRME LEHETETT A SZÉLÉN!
BELEÍRT MÉRET 2XL  KB. CÍMBELI MÉRETEKBEN AJÁNLOM! ALKATTÓL-ALÁÖLTÖZÉSTŐL FÜGGŐEN
DE TERMÉSZETESEN A CM ADATOKAT NÉZD!
HASONLÍTSD ÖSSZE EGY HASONLÓ ANYAGÚ , SZABÁSÚ RUHÁDDAL  A MÉRT CM ADATOKAT!!!
A CÍMBEN MEGADOTT MÉRETEKET , A MÉRT CM ADATOK ALAPJÁN MÁS MÁRKÁKKAL ÖSSZEHASONLÍTVA ÍRTAM! TERMÉSZETESEN MINDIG A CM ADATOKAT NÉZD , VAGY NYUGODTAN KÉRDEZZ! AZT SZERETNÉM , HOGY JÓ LEGYEN!: )
ÉRDEMES KÖRÜLNÉZNED , MERT RENGETEG MOLETTI TERMÉKEM VAN, A VATERAFUTÁR 2KG-IG 935fT, 2KG FELETT ÉN FIZETEM A TÖBBLETET!
HOSSZA  95CM
UJJHOSSZ NYAKIG 82CM
KÍVÜL MÉRVE!!
HÓNALJSZÉLESSÉG 73CM*2
DERÉK 73CM*2
ALUL 76CM*2  
NYUGODTAN KÉRDEZZ!!  
 
Remélem nem fogsz csalódni termékeimben. Mivel nem vagyok tévedhetetlen, ezért, ha a megnyert termékkel valami gondod támad, kérlek először nekem írj, mindenre van megoldás! Nem szeretnék csalódást okozni!
A pontos postai árat csomagolás után tudom megmondani, ATTÓL FÜGGőEN HOGY ajánlott küldeményként, a mindenkori postai díjszabásnak megfelelő összegért. PAPÍRBA VAGY DOBOZBA/+MIN. 200G/ CSOMAGOLOK!.
A termékeim  általában használtak, ezért megpróbálom a legjobb fotókat készíteni. Az általam felfedezett hibákat a termékleírásban közlöm. Ettől
eltekintve apró hibák előfordulhatnak.
Az új termékeket mindig jelzem már a címben is!!!!
Nézz körül a többi termékem között is, ha találsz valamit  postaköltséget spórolhatsz! Sima levélként csak a vevő felelősségére postázok!
VATERAFUTÁRRAL IS SZÁLLÍTOK!!!


Jelenlegi ára: 4 690 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 23:40 .

Aktív kocka- szórakoztató, vége az unalomnak!!! - Jelenlegi ára: 1 299 Ft

Kérlek licitáláskor vedd figyelembe, hogy a játék egy külföldi játékáruházból érkezett!! Bontatlan, eredeti csomagolásában van, így ajándéknak is tökéletes!!!
Az aukció tárgya egy aktív kocka. Vége az unalomnak!! Edz és harmonizálj!! Válasszál, hogy joga vagy torna gyakorlatot akarsz végezni! A joga gyakorlatok képpel, a tornagyakorlatok szöveggel vannak ábrázolva a kockán. Amit dobsz, azt kell végrehajtanod! Nagyon szórakoztató, sok barátoddal játszhatod ezt a vidám játékot!! A fa kocka mérete: 8X8 cm. A játék német nyelvű. Ne hagyd ki, nagyon szórakoztató, ügyességi játék!!!
Licitet nem törlök, aukciót idő előtt nem zárok le, így erre légyszi ne is kérjél! A játékokra megtekintési, kipróbálási garanciát vállalunk, így hetek, hónapok múlva reklamációt nem tudunk elfogadni!!!

Jelenlegi ára: 1 299 Ft
Az aukció vége: 2019-02-16 12:18 .

92% Aloe Vera gél - Jelenlegi ára: 1 Ft

 POSTAKÖLTSÉG 895 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ  2-5 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
40 g.
jus/


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-01-27 10:53 .

Karácsonyi FÉYFŰZÉR CSILLAG 40 LED -S FÉNYFŰZÉR - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

55242 Az ünnepi hangulat különleges kiegészítője lehet ez a csillag alakú LED fényeket tartalmazó füzér.
Összhossz: 6, 9 m Kábel szín: áttetsző LED-ek távolsága: 10 cm Hálózati csatlakozás: 220-240V Névleges feszültség: 31V Max. teljesítmény: 3, 6 W

Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 23:41 .

Tupperware mediterrán tál - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nem sokat használt Tupperware mediterrán tál. Több részből áll. Szétszedhető.
1 Ft-ról indítom az aukcióimat, helyhiány miatt. Érdemes licitálni!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-02-08 23:42 .

Dungeon Siege 3 PS3 Játék - Jelenlegi ára: 2 780 Ft

Eladó Dungeon Siege 3 PlayStation3 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.


Jelenlegi ára: 2 780 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 17:47 .

Gyönyörű virágos moletti felső 2XL--- új!címkés - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

 
---------A posta díja házhoz 1045 ft, postán maradóra 935 ft, MPL csomagautomatába 600 ft .
A postaköltséget több darabnál egyenként számolja fel a vatera, nem kell megijedni, természetesen csak egyszer kell kfizetni a súly alapján---------
Gyönyörű  moletti  felső-2XL- új!    01. 25.
65%cotton, 35%polyester+10 cm
XL: Hossza 68 cm, mellb 110 cm, derék 108 cm, csípő 116 cm
2XL: Hossza 68 cm, mellb 114 cm, derék 116 cm, csípő 120 cm
3XL: hossza 69 cm, mellb 118 cm, derék 120 cm, csípő 126 cm
4XL: Hossza 70 cm, mellb 122 cm, derék 122 cm, csípő 128 cm
5XL: Hossza 71 cm, mellb 126 cm, derék 124 cm, csípő 130 cm
6XL: Hossza 72 cm, mellb 132 cm, derék 130 cm, csípő 136 cm
Nézz körül nálam, sok termékem van fent!
POstázok vaterafutárral házhoz, postán maradóra és MPL csomagautomatába.
A posta sacc, mindig utólag mérek.

Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 18:57 .

AQUAEL Comfort Zone Gold - Termosztátos akváriumi fűtő 75W - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

AQUAEL Comfort Zone Gold - Termosztátos akváriumi fűtő 75W
Termosztátos akváriumi fűtő
Teljesítmény: 75W
Hossz: 28cm
Hőfok: 18-32C° fokig
Ajánlott 35-75 literes akváriumba

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 15:33 .

2019. január 25., péntek

Vicces feliratos szakács kötény, Az étel bor nélkül - Jelenlegi ára: 2 190 Ft

Anyaga és alapszíne: fehér vászon.
A vicces feliratozású kötény viselője lehet 50 kg-120 kg és 140 cm-190 cm közötti személy.


Jelenlegi ára: 2 190 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Canis Canem Edit - Ps2 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Tekintse meg további termékeimet is.
****************************************************************************

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 13:02 .

HOME Karácsonyi VILÁGÍTÓ FÜGGÖNY 195 IZZÓS fényfüggöny kaf 195 - Jelenlegi ára: 5 400 Ft

Jégcsap fényfüggöny, mini izzós, 4m, IP44, 230V KAF 195 TulajdonságRészletek elhelyezhetőség kültéri / beltéri fényforrás mini izzó fényforrások száma 195 db fényforrások színe melegfehér vezeték színe fehér hossz 4 m tápellátás 230 V~ (adapteres)

Jelenlegi ára: 5 400 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 10:55 .

Narancs sárga színű, ráncolós, kész függöny - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Ráncolós, narancs sárga színű, kész függöny!
Varrást nem igényel, csak fel kell akasztani!
Mérete:
150 cm x 400 cm
Mosás:
40 C on
Anyaga:
100% poliészter
A fehér háttér függönyt, nem tartalmazza a csomag!

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 16:27 .

Xiaomi Redmi 6 Pro, Xiaomi Mi A2 Lite, Notesz tok, Elefánt mintás, Kék - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Termék neve: Notesz / mappa tok - KÉK - ELEFÁNT MINTÁS - csuklópánt, oldalra nyíló, rejtett mágneses záródás, belső zseb, asztali tartó funkció, szilikon belső - Xiaomi Redmi 6 Pro / Xiaomi Mi A2 Lite
Termék cikkszáma: ACC-134510
Rólunk:
A Mobil Ász Shop 2011-óta van jelen a mobiltelefon tartozékok magyarországi piacán. A Mobil Ász Shop termékeit minden esetben magyarországi raktárunkból kínáljuk eladásra a Vatera felületén, tehát általunk nem idegen nagykereskedelmi árlisták kerülnek ismételt meghirdetésre, így nálunk vásárolva nem kell tartania az akár 1 hónapig is elhúzódó szállításoktól, mint ahogy a meglepetésként érkező postai vámoktól sem. Folyamatosan bővülő termékkínálatunkkal igyekszünk minden mobiltelefon tartozék igényre megfelelő ajánlattal szolgálni a legújabb modellekre is.
Számlát adunk a vásárlásról:
Termékeink vásárlásáról minden esetben ÁFÁ-s számlát állítunk ki, így termékeink ára automatikusan tartalmazza a hatályos (jelenleg 27%-os) ÁFÁ-t is.
A szállításról:
Termékeinket szerződéses futárszolgálattal szállítjuk házhoz a megfelelő minőségbiztosítás érdekében, tehát nincs lehetőség sima vagy ajánlott levélkéknt történő kézbesítsére. Minden terméklapon megtalálható a szállítás költsége, több termék rendelése esetén természetesen egyetlen egy szállítási költség a fizetendő. Minden küldemény kiszállításáról pontos tájékoztatást adunk email üzenetben a feladás napján és SMS üzenet formájában a csomag kiérkezésének napján.
A szállítási határidőről:
Termékeinket minden esetben igyekszünk akár már a megrendelés, előre fizetés esetén a befizetés megérkezésének napján átadni a futárszolgálatnak, de a megrendelt áru legkésőbb a következő munkanapon feladásra kerül a vásárló részére.
Betartjuk a fogyasztóvédelmi törvényeket:
Amennyiben Ön a Mobil Ász Shop kínálatából vásárol, nem kell tartania attól, hogy sérülni fognak a vásárlástól való elálláshoz, a termékek kicseréléséhez történő jogai, ezért kérjük bármilyen ilyen jellegű probléma esetén forduljon ügyfélszolgálatunkhoz bizalommal.
Rugalmas fizetési lehetőségek:
A Vatera piacterén elérhető termékeink értékesítése során nincs kötelezően alkalmazott fizetési mód, ellenben számos lehetőség közül választhat, mint az előre utalás magyar belföldi bankszámlára, PayPal bankkártyás vagy PayPal fiókos fizetés, illetve futárainkál már a készpénzes fizetés mellett helyszínen is lehetőség van átvételkor a bankkártyás fizetésre is.
Garancia:
Minden termékünkre garanciát biztosítunk, amelynek ideje tételesen feltüntetésre kerül a kiállított ÁFÁ-s számlán is, tartozékaink esetében ez 6 hónap, kivétel ez alól az egyszer felhasználható termékek köre, mint a védőfóliák, védőüvegek, amelyek esetében a garancia azok méretpontosságának helyességére terjed ki. Garanciális ügyintézésünk során termékeinket nem javítjuk, amennyiben a garanciális igény jogossága bebizonyosodott, azonnal csereére vagy a termék értékének levásárlására biztosítunk lehetőséget.
A Mobil Ász Shop csapata nevében, köszönjük, hogy nálunk vásárol, bármilyen kérdés esetén írjon nekünk üzenetet!

Jelenlegi ára: 3 999 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

FAHRENHEIT forrasztó ón,cin,50g gyantás 0,8mm - Jelenlegi ára: 1 073 Ft

650Ft Forrasztó ón, gyantával
0, 8mm
50g SN99. 3, Cu0. 7
flux: 2. 5% RoHS Kiváló forrasztó anyag, jól terül
pb free GLOB55131

Jelenlegi ára: 1 073 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 09:17 .

Xiaomi Redmi Note 6 Pro, Ipaky szilikon védőtok, Karbon mintás, Sötétkék - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Termék neve: IPAKY szilikon védő tok / hátlap - SÖTÉTKÉK - karbon mintás, ERŐS VÉDELEM! - Xiaomi Redmi Note 6 Pro - GYÁRI
Termék cikkszáma: ACC-133344
Rólunk:
A Mobil Ász Shop 2011-óta van jelen a mobiltelefon tartozékok magyarországi piacán. A Mobil Ász Shop termékeit minden esetben magyarországi raktárunkból kínáljuk eladásra a Vatera felületén, tehát általunk nem idegen nagykereskedelmi árlisták kerülnek ismételt meghirdetésre, így nálunk vásárolva nem kell tartania az akár 1 hónapig is elhúzódó szállításoktól, mint ahogy a meglepetésként érkező postai vámoktól sem. Folyamatosan bővülő termékkínálatunkkal igyekszünk minden mobiltelefon tartozék igényre megfelelő ajánlattal szolgálni a legújabb modellekre is.
Számlát adunk a vásárlásról:
Termékeink vásárlásáról minden esetben ÁFÁ-s számlát állítunk ki, így termékeink ára automatikusan tartalmazza a hatályos (jelenleg 27%-os) ÁFÁ-t is.
A szállításról:
Termékeinket szerződéses futárszolgálattal szállítjuk házhoz a megfelelő minőségbiztosítás érdekében, tehát nincs lehetőség sima vagy ajánlott levélkéknt történő kézbesítsére. Minden terméklapon megtalálható a szállítás költsége, több termék rendelése esetén természetesen egyetlen egy szállítási költség a fizetendő. Minden küldemény kiszállításáról pontos tájékoztatást adunk email üzenetben a feladás napján és SMS üzenet formájában a csomag kiérkezésének napján.
A szállítási határidőről:
Termékeinket minden esetben igyekszünk akár már a megrendelés, előre fizetés esetén a befizetés megérkezésének napján átadni a futárszolgálatnak, de a megrendelt áru legkésőbb a következő munkanapon feladásra kerül a vásárló részére.
Betartjuk a fogyasztóvédelmi törvényeket:
Amennyiben Ön a Mobil Ász Shop kínálatából vásárol, nem kell tartania attól, hogy sérülni fognak a vásárlástól való elálláshoz, a termékek kicseréléséhez történő jogai, ezért kérjük bármilyen ilyen jellegű probléma esetén forduljon ügyfélszolgálatunkhoz bizalommal.
Rugalmas fizetési lehetőségek:
A Vatera piacterén elérhető termékeink értékesítése során nincs kötelezően alkalmazott fizetési mód, ellenben számos lehetőség közül választhat, mint az előre utalás magyar belföldi bankszámlára, PayPal bankkártyás vagy PayPal fiókos fizetés, illetve futárainkál már a készpénzes fizetés mellett helyszínen is lehetőség van átvételkor a bankkártyás fizetésre is.
Garancia:
Minden termékünkre garanciát biztosítunk, amelynek ideje tételesen feltüntetésre kerül a kiállított ÁFÁ-s számlán is, tartozékaink esetében ez 6 hónap, kivétel ez alól az egyszer felhasználható termékek köre, mint a védőfóliák, védőüvegek, amelyek esetében a garancia azok méretpontosságának helyességére terjed ki. Garanciális ügyintézésünk során termékeinket nem javítjuk, amennyiben a garanciális igény jogossága bebizonyosodott, azonnal csereére vagy a termék értékének levásárlására biztosítunk lehetőséget.
A Mobil Ász Shop csapata nevében, köszönjük, hogy nálunk vásárol, bármilyen kérdés esetén írjon nekünk üzenetet!

Jelenlegi ára: 3 999 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

ENKEI 5 ágú alufelni 15 colos 2db ET 35 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

ENKEI 5 ágú (S) alufelni 15 colos 2db
osztó 4x110mm
középső furat 70mm
7Jx15Hz ET 35
Postázom is!

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2019-02-08 15:56 .

Retro régi elektromos elemes fogkefe 70-es évekből ÚJ DOBOZÁBAN - Jelenlegi ára: 1 Ft

Sosem volt használva, eredeti dobozában, képen látható tartozékaival, MŰKÖDŐKÉPES!!!
2 db. LR14 BABY elemmel működik. Igazi retro gyűjtői darab!
Figyelem! 1 Ft. -ról induló aukcióimnál min. 500 Ft. -os leütési érték alatt nem postázok, nem szállítom sehova, kérem ezek figyelembevételével licitáljanak!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 17:17 .

Ékszerkellék: csomótakaró BCST 01 - Jelenlegi ára: 150 Ft


 
  Csomótakaró.
10pár(20db) /csomag
A méreteket a fotón láthatod.
A csomótakaró alkalmas a csomók és stopperek eltüntetésére.
 
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2019-02-15 17:01 .

5 funkciós paracord túlélő karkötő -fekete - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Hossza állítható:
22 cm
Szélessége:
28 mm
4000 modell raktárról
Kiszállítás 1 munkanapon belül
Személyes átvétel minden nap
14 napos cseregarancia
Díjmentes szállítás 10. 000 Ft felett
Megbízható bolt
Vásároljon most!
5 funkciós paracord túlélő karkötő
 
Tán a legférfiasabb kiegészítő, amit valaha kitaláltak! A divat régóta terjed a férfiak körében, egyre többen viselnek paracordból készült karkötőket, melyeknek már számtalan színváltozata létezik, ráadásul újabban akár extra kiegészítőkkel is ellátják őket.
Ezek a karkötők szinte elengedhetetlenek a túléléshez, ha kirándulni, hegyet mászni, akár építkezni szeretnénk ? Vegyük rögtön a zsinórt, amiből a karkötő készült: a paracord a a parachute cord (ejtőernyő zsinór) rövidítése, mely nagyon szigorú előírások szerint készül. Az ejtőernyő zsinór karkötő MIL-SPEC MIL-C-5040 Type III  szabványú paracord, belseje hét fonott zsinórt rejt, sértetlenül 550 font (kb. 250 kg) teherbírású. Rendkívül ellenálló, nem árt neki sem a víz, sem a tartós UV sugárzás, könnyű, és mégis nagyon erős. Tehát ha megszorulunk, és mindenképp kellene valami erős kötél, rögtön kéznél van 3-3, 2 méternyi belőle a csuklónkon, már használhatjuk is!
A csatban több kiegészítőt is elrejtettek: megtalálható benne például egy iránytű, mely lássuk be, feltétlenül hasznos a tájékozódáshoz. Van benne továbbá egy síp, mely hasznos, ha elszakadunk társainktól, és jelt szeretnénk adni magunkról, valamint megtalálható a csatban még egy komplex kis tűzgyújtó szerkezet is.   Ha ilyen karkötőt viselünk, nem leszünk akkora bajban még akkor sem, ha hűvösebbre fordul az idő!
Mindezek mellett a karkötő még jól is néz ki, roppant férfias megjelenést biztosít viselőjének!


Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .